Az LMP aggályosnak tartja az Audi-gyár bővítését

Az LMP-t aggasztja, hogy tőkeerős nagybefektetők egybefüggő természeti területeket, vagy jó minőségű termőföldeket vásárolnak fel az államtól beruházási céllal - írja a győri Audi-gyár tervezett bővítése kapcsán Szabó Rebeka, a párt országgyűlési képviselője.

Szabó Rebeka LMP-s politikus emlékeztet arra, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön jelentette be, hogy az Európai Bizottság (EB) kiemelt közérdekre hivatkozva engedélyezte az Audi gyÅ‘ri gyárbÅ‘vítését, amelyet a Natura 2000 hálózatba tartozó gyepterületen fognak végrehajtani.

Az ellenzéki országgyűlési képviselÅ‘ szavai szerint a kormány "nem gyÅ‘zi hangsúlyozni" a beruházás GDP-növelÅ‘ és munkahelyteremtÅ‘ hatásait, arról viszont alig esik szó, hogy a cég húszmilliárd forint állami támogatást is kap. Szabó Rebeka úgy látja, hogy ebbÅ‘l az összegbÅ‘l a helyi gazdaság zöld szempontú megerÅ‘sítésével - például épületek szigetelésének támogatásával -, a hazai kis- és középvállalkozások segítésével jóval több munkahelyet lehetne létrehozni.

Az LMP-s politikus hozzáteszi, hogy szintén kevés szó esik a beruházás környezeti hatásairól, ugyanis a bÅ‘vítés helyszíne európai jelentÅ‘ségű védett terület, számos ritka növény és állatfaj élÅ‘helye. Felhívja a figyelmet, hogy az EB engedélyének éppen ezért az is feltétele, hogy Magyarország kompenzációs intézkedésekkel próbálja pótolni a megsemmisülÅ‘ természeti értékeket. Ennek során új területeket kell majd a Natura 2000 hálózatba vonni, illetve rossz állapotú természeti területeken helyreállítási munkálatokat kell végezni, összesen 1,2 milliárd forint értékben.

A képviselÅ‘ azt írja, hogy a kompenzációs intézkedések korrekt  kivitelezése mérsékelheti a beruházás által okozott károkat, de teljesen nem tudja helyrehozni azokat, mert egy természetes állapotú élÅ‘helyet sosem lehet leromlott területek helyreállításával maradéktalanul pótolni. Kérdésesnek nevezi azt is, hogy "ha az Audi be is tartja a hatályos jogszabályokat, azokat az önkormányzat vagy a kormány kreatív jogalkotása nem alakítja-e úgy, hogy a gyár további terjeszkedésének szintén értékes természeti területek legyenek áldozatai".




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Az LMP aggályosnak tartja az Audi-gyár bővítését >