Az MSZP az Ab-hoz fordult népszavazási kezdeményezéseinek elutasítása miatt

Fotó: MTI/Szigetváry ZsoltFotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordult a nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezésük valamint az új alkotmány népszavazásra bocsátását célzó népi kezdeményezés elutasítása miatt. Az OVB november 15-én utasította el az MSZP három magán-nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezéseinek aláírásgyűjtési ívét és nem adott zöld utat a párt népi kezdeményezésének sem.

Az Alkotmánybíróságon (Ab) támadta meg az MSZP az Országos Választási Bizottság (OVB) azon döntéseit, amelyekkel elutasították a párt országos népi és népszavazási kezdeményezéseit. Kunhalmi Ágnes elnökségi tag - a Molnár Csabával közösen tartott - sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a három, magán-nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos népszavazási kérdésüket továbbra is fenntartják és kitartanak amellett, hogy mindegyik megfelel a törvényi kritériumoknak.

Kunhalmi Ágnes reményét fejezte ki, hogy az Alkotmánybíróság nem engedi
megvalósulni az intézményesített sikkasztást. A kérdések, amelyeket három szocialista elnökségi tag nyújtott be, így szóltak: "Egyetért-e ön azzal, hogy a magánnyugdíj-pénztári kifizetéseket az Állam (Kormány) semmilyen módon, még átmenetileg sem vonathatja el?" "Egyetértenek-e azzal, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagdíjat törvény nem módosíthatja - még idÅ‘legesen sem - nyugdíjjárulékra?" "Egyetért-e ön azzal, hogy az állampolgárok magán nyugdíjpénztári tagdíjait kizárólag az általuk kiválasztott magánnyugdíjpénztár kezelheti?"

Molnár Csaba, az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának ügyvezetÅ‘ alelnöke az általa indított országos népi kezdeményezéssel kapcsolatban megismételte azon álláspontját, mely szerint a kérdések elutasításakor az OVB politikai döntést hozott. Emlékeztetett arra: országos népi kezdeményezés indításakor alig van követelmény, amit teljesíteni kell.

A szocialista politikus hangsúlyozta: az általa beadott kérdés teljesítette a feltételeket, mert a téma az Országgyűlés hatáskörébe tartozik és a kérdést a törvény melléklete szerinti űrlapon nyújtotta be. A népi kezdeményezés aláírásgyűjtési ívén az állt: "Kezdeményezzük, hogy az Országgyűlés az új alkotmányt - annak kihirdetése elÅ‘tt - bocsássa népszavazásra".

Molnár Csaba úgy fogalmazott: Orbán Viktor jó diktátor módjára retteg a néptÅ‘l, ezért fél kikérni a véleményét. Hozzáette: a miniszterelnök nemcsak a néptÅ‘l, hanem a sajátjaitól is fél, ezért kell elÅ‘rehozni az alkotmányozást. Mint mondta, a nemrég nyilvánosságra került kötcsei beszédbÅ‘l kiderült, hogy Orbán Viktor attól tart, elolvadhat a kétharmados többsége.

Az OVB november 15-én utasította el az MSZP három magán-nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezéseinek aláírásgyűjtési ívét és nem adott zöld utat a Molnár Csaba által indítványozott azon népi kezdeményezésének sem, hogy az Országgyűlés az új alkotmányt - annak kihirdetése elÅ‘tt - bocsássa népszavazásra. A népszavazási kezdeményezések hitelesítést azért tagadta meg a testület, mert a kérdések szerinte nem voltak egyértelműek, illetve volt közöttük megtévesztÅ‘ is.

Az Országos Választási Bizottság határozatai nem jogerÅ‘sek, a döntések ellen az Alkotmánybírósághoz (Ab) lehet fordulni. Az Ab soron kívül dönt a jogorvoslatról.

ÜgydöntÅ‘ népszavazást legalább 200 ezer választópolgár kezdeményezésére kell tartani. Ha az országos népszavazást el kell rendelni, az eredményes ügydöntÅ‘ népszavazás alapján hozott döntés kötelezÅ‘ az Országgyűlésre. Országos népi kezdeményezést legalább 50 ezer választópolgár támogató aláírásával nyújthatnak be, az országos népi kezdeményezés arra irányulhat, hogy az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdést az Országgyűlés tűzze a napirendjére. Az országos népi kezdeményezésben megfogalmazott kérdést az Országgyűlés köteles megtárgyalni, ám nem köteles a kérdésben meghatározott szándék szerint döntést hozni.

Fidesz: a kormány biztonságba helyezte az emberek nyugdíját

Az MSZP azt a nyugdíjmentÅ‘ törvénycsomagot támadja, amellyel a kormány biztonságba helyezte az emberek nyugdíját - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivÅ‘je.

"Az MSZP továbbra is a milliárdos spekuláns üzletemberekért harcol, szemben a kormánnyal, amely visszaadja az embereknek a nyugdíjpénztár-választás szabadságát, és olyan törvényjavaslatot fogadott el, amelynek nyomán mindenki jól jár, aki visszatér a biztonságot nyújtó állami nyugdíjrendszerbe" - közölte Szijjártó Péter.

Utolsó frissítés: 2010-11-27 10:43:41




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Az MSZP az Ab-hoz fordult népszavazási kezdeményezéseinek elutasítása miatt >