Az önkormányzatot lesi leginkább a korrupció

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
A feladatkörökből adódóan a helyhatóságok kezelik a legtöbb fajta ügyet - magyarázta az ÁSZ-felmérés eredményét a szakember a 180 percben.

Hallgassa meg a 180 percben készült beszélgetést!

Az önkormányzatoknál a legnagyobb a korrupciós kockázat - állapította meg az Állami Számvevőszék egyik kutatása. Sántha György, a számvevőszék főtanácsosa a Kossuth Rádiónak ezt azzal magyarázta, hogy a feladatkörökből adódóan a helyhatóságok kezelik a legtöbb fajta ügyet. Az átlagon felüli kockázatokat találtak a kutatók a kormányzati széfárban és a felsőoktatásban is - tette hozzá. Az Állami Számvevőszék készített egy kockázati térképet is, ami megtalálható a számvevőszék honlapján. A kutatást folytatják és őszre olyan jelentést készítenek, amely az okokat is feltárja - tette hozzá a főtanácsos.

Az Állami Számvevőszék csütörtökön hozta nyilvánosságra annak a hét éve tartó vizsgálatnak az eredményét, amely költségvetési intézményeknek, önkormányzatoknak, iskoláknak, egyetemeknek, minisztériumoknak feltett konkrét kérdésekre adott válaszokon alapul, és így mérte fel, melyik intézmény dolgozói vannak leginkább kitéve a korrupció lehetőségeknek. Elkészült egy kockázati térkép is, amely három kategóriába sorolta az intézményeket.

Azok közül, amelyek feladataikból adódóan voltak jobban kitéve a visszaéléseknek, a legveszélyeztetettebbek a helyi önkormányzatok, ezek toronymagasan vezettek a listán. A második mérési alap, az intézmények napi működésből eredő korrupciós kockázatokat jelzi. Ennél az egyetemek, főiskolák és a kormányzati szervek vezetik a sort. A harmadik vizsgálati szempont pedig az ellenőrzés hiányából fakadó korrupciós veszély, itt érdekes módon azok az intézmények vezetnek, amelyekről nem is gondoltuk volna, hogy visszaéléseknek adhatnak helyt: óvodák, bölcsődék általános iskolák, kulturális intézmények.
 

Utolsó frissítés: 2011-06-28 06:39:27




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Az önkormányzatot lesi leginkább a korrupció >