Az óvodapedagógia presztízse kicsi, mégis népszerű szakma

óvoda oktatás
Napközben MR Online  - 2011.04.19. 12:03
Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
A fővárosban tárt karokkal várják a frissen végzett óvodapedagógusokat, vidéken azonban nehezen tudnak elhelyezkedni.

 Hallgassa meg!

Az óvodapedagógusi képzés népszerű, a végzÅ‘s hallgatóknak azonban nincs könnyű dolguk, ha a vidéki városokban akarnak elhelyezkedni. Bár a szülÅ‘k is igénylik, hogy a tapasztalt, idÅ‘sebb óvónÅ‘k mellett fiatal pedagógusok is foglalkozzanak a gyerekekkel, Å‘k általában csak akkor kapnak munkát, ha egy kolléga nyugdíjba megy. A nagyvárosokban és fÅ‘leg Budapesten azonban tárt karokkal várják Å‘ket – derült ki Napközben című műsorunkból.

Riportunkban elhangzott: sok példa van arra, hogy az idÅ‘sebbek belefáradnak a szakmába, a gyerekek viszont azt igénylik, hogy fogócskázzanak, szánkózzanak velük. A háromévesek – sok esetben – harmincfÅ‘s csoportja, örökös zsongása, dinamikus mozgása komoly fizikai erÅ‘nlétet is megkíván.

F. Lassú Zsuzsa, az ELTE Tanító- és ÓvóképzÅ‘ Karának docense műsorunkban elmondta: a 2008-as oktatási statisztikák szerint 45 év alatt és fölött nagyjából ugyanannyi pedagógus van a pályán. Az országban 4366 óvodai feladatot ellátó intézmény van, ebbÅ‘l 1009 Közép-Magyarországon. A számok a lakosság létszámát is tükrözik, hiszen itt kétszer annyi a pedagógus, mint más régióban. Budapesten és Pest megyében könnyebb elhelyezkedni is. A Tanító- és ÓvóképzÅ‘ Kar még mindig nagyon népszerű: legutóbb is mintegy 800-an jelentkeztek 200 helyre, 99 százalékuk azonban még mindig nÅ‘.

Az egyik angyalföldi óvoda vezetÅ‘je, Szabóné Kassai Tünde elmondta: üresedés esetén pályázatot írnak ki, és általában a szakmai tudást tekintik elsÅ‘dleges szempontnak. Tapasztalatai szerint a fiatalokkal nagyon jól együtt lehet dolgozni.

F. Lassú Zsuzsa hangsúlyozta, hogy az óvodai gyakorlatokon kiemelten figyelnek arra, hogy a leendÅ‘ pedagógusok minden területtel megismerkedjenek. Általában nyolc hétig vannak egy adott óvodában, ahol lehetÅ‘ségük van mindenbe „belekóstolni”. Szempont az is, hogy a szülÅ‘ket kezelni tudják, erre is felkészítik Å‘ket. A szakember hozzátette: a szakma presztízse annál rosszabb, minél kisebb korosztállyal foglalkozik a pedagógus, és ezt a fizetések is tükrözik.

Ennek ellenére a diplomás pályakövetési rendszer mérései egész jó adatokat mutatnak a munkavállalási esélyeket illetÅ‘en. A 2007-2009-ben végzettek több mint 77 százaléka el tudott helyezkedni, amikor végzett. 2010-ben pedig 83,5 százalékuknak volt teljes munkaidÅ‘s állása, és a végzettek hatvan százaléka az oktatási szektorban dolgozott – mondta F. Lassú Zsuzsa.

Utolsó frissítés: 2011-04-20 11:30:05




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Az óvodapedagógia presztízse kicsi, mégis népszerű szakma >