Bajnai: a csontvázak a választási ígéretekben vannak

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
A leköszönő kormányfő a Népszabadságnak adott interjúban szükségesnek és eredményesnek nevezte kormánya egyéves munkáját. Ugyanakkor – tette hozzá – több fontos intézkedésre nem maradt idejük vagy nem kaptak kellő támogatást. A távozó miniszterelnök példaként a pártfinanszírozás átalakítását említette.

Bajnai Gordon leköszönő kormányfő szerint az országnak a válság után újra utat kell találni a Nyugathoz. A Népszabadság szombati számában megjelent interjúban a távozó miniszterelnök azt mondta: minden társadalom tudatát a nagy traumák és sikerek alakítják, a válság is ilyen tudatformáló sokk, az ország vezetőinek felelőssége, hogy ebből a társadalom milyen következtetéseket von le.

Bajnai Gordon azt mondta, hogy „még nagyon sok dolog vár az utánuk jövőkre”. A leköszönő kormányfő ugyanakkor nem kívánta minősíteni az új kormány politikáját, mint mondta, „jár nekik a türelem”. A távozó miniszterelnök azt mondta, számos olyan intézkedés maradt el, amelyeket bár fontosnak tartottak volna végrehajtani, idő vagy támogatás híján nem csinálhatták meg. Ilyennek nevezte „egy tisztességesebb pártfinanszírozási törvény” elfogadását. Mint mondta, sajnálja, hogy a legvagyonosabbakat érintő szolidaritási ingatlanadó elbukott, miként az új Ptk. sem léphetett életbe.

Összességében a leköszönő miniszterelnök úgy látja, amit elképzelt, minden lényeges elemében meg is csinált a Bajnai-kormány. Az persze már az új kormányzó párt eminens politikai érdeke, hogy az őt megelőző politikai időszakot negatív színben tüntesse fel,é s az általa elvégzendő nehéz feladatokért az előző kormányt hibáztassa. Csakhogy a csontvázak nem a költségvetésben, hanem a választási ígéretekben vannak – jegyezte meg az interjúban.

Arra a kérdésre, hogy mi lett volna, ha bő egy éve előre hozott választásokat kell tartani, Bajnai Gordon azt mondta: a Görögországban, Romániában és más országokban látottak azt jelzik, hogy egy négy-öt hónapig elhúzódó bizonytalanságot talán végletesen megsínylett volna az ország. Továbbá a választási kampány Magyarországon nem a helyzettel való tényleges szembenézésről szól. Ezt akkor Magyarország nem bírta volna ki. „Minél később lépünk, annál fájdalmasabb lett volna” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ha a Fidesz-KDNP akkor hatalomra kerül, mára a legitimitása mélyponton lenne az elkerülhetetlen intézkedések miatt. Ha pedig nem tette volna meg az elkerülhetetlen lépéseket, akkor a válság miatt.

Bajnai Gordon az interjúban azt mondta, megérti azokat, akiket sértenek a szélsőjobboldal által gerjesztett indulatok és megérti azokat is, akiket az őszödi beszéd sértett, valamint azok felháborodását is, akik a beszéd egyes elemei kapcsán becsapottnak érezték magukat. De úgy látja, ma is rendkívül manipulált a politikai beszéd és működés. Nagy a kockázata annak, hogy ilyen beszédhelyzetek újra és újra előállhatnak. Az őszödi beszédben felbukkanó hazugságmotívum felháborító lehet az állampolgárok tömegei számára, a politika bennfentesei részéről azonban álságos és cinikus a felháborodás, hiszen azóta is dominánsan ugyanazokkal az eszközökkel élnek – fogalmazott a leköszönő kormányfő.
 

Utolsó frissítés: 2010-05-29 15:15:16




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Bajnai: a csontvázak a választási ígéretekben vannak >