A magyar állampolgárok különleges érettségről és belátásról tettek tanúbizonyságot - értékelte hivatali idejére, a szigorú takarékossági program végrehajtására visszatekintve Bajnai Gordon. Az ügyvezető miniszterelnök a német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung című napilap pénteki számában megjelent, terjedelmes interjúban emlékeztetett arra: hivatalba lépését követő első nyilatkozatában tájékoztatta a lakosságot arról, hogy nehéz időszak következik. Másutt erőszakos tüntetésekre került sor, mi magyarok ugyanakkor egyetlen sztrájk, egyetlen tömegtüntetés nélkül valósítottunk meg egy olyan programot, amelynek eredményeként az állam kiadásait másfél év alatt a bruttó nemzeti termék 5 százalékával sikerült csökkenteni" - tette hozzá.
Bajnai azt mondta, nem tartja magát olyan politikusnak, aki a szó klasszikus értelmében a hatalom megszerzésére és megtartására törekszik, számára soha nem az volt a fontos, hogy meghosszabbítsa hivatali idejét, hanem, hogy mire tudja felhasználni. A Jobbik választási sikerével kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a párt már sikereket ért el még mielőtt a válság Magyarországot elérte. "A párt az országban tíz éve tartó, iszonyatos vita terméke" – fogalmazott az ügyvezető miniszterelnök.
Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a hivatalba lépése előtt felvett húszmilliárd eurós nemzetközi hitelből eddig 14,5 milliárd eurót hívtak le. Szerinte annak, hogy az ország ilyen helyzetbe került, nemcsak spekulatív, hanem lényegi okai vannak, a spekuláció csak felerősítette a tényleges gyengeségeket. A piacok bizalmatlanságával és az arra támaszkodó spekulációval szemben rendkívüli erőt kell mutatni, de a legjobb válasz egy egészséges gazdaságot – tette hozzá. "Ezért csökkentettük az állami kiadásokat a bruttó nemzeti termék 5 százalékával, és egyidejűleg javítottuk az ország versenyképességét" - mondta az ügyvezető miniszterelnök, aki szerint ezáltal nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország adósságterhei nem emelkednek, és hosszú távon az ország kikerül az adósságok szorításából.
Az ügyvezető kormányfő részletesen ismertette kormánya takarékossági programját is. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy az nem elsősorban a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió elvárásain, hanem a tényleges szükségszerűségek önálló felismerésén alapult, ugyanakkor azon volt, hogy az IMF és az unió közösen cselekedjen, és a magyar programot mind annak elindításakor, mind a végrehajtás során közösen vizsgálja.
Bajnai szerint mindaz, ami Magyarországon egy évvel ezelőtt történt, illetve az, ami most Görögországban, Portugáliában, Nagy-Britanniában és Romániában történik, meghatározza Európa jövőjét. Az Európai Unió valamennyi állama a következő - legkevesebb - négy, öt évben azzal lesz elfoglalva, hogy csökkentse felhalmozott adósságait és a hatalmas deficitet, továbbá, hogy állja a versenyt Kínával, szélesebb értelemben véve Ázsiával, valamint Amerikával. "Ez azt jelenti, hogy a következő öt évben a politikai instabilitás óriási lesz Európában" - jelentette ki Bajnai Gordon, aki szerint az Európai Unió közös feladata annak biztosítása, hogy 26 tagállama mindig segítse a huszonhetediket a helyes úton maradásban. "27 ország okosabb, mint egy ország egyedül" - tette hozzá.
Bajnai Gordon tájékoztatta Sólyom Lászlót
Az átadás-átvétel aktuális kérdéseiről, az ügyvezető kormány utolsó teendőiről, egyéves kormányfői tevékenysége mérlegéről, valamint az ország jelenlegi állapotáról tájékoztatta Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök Sólyom László köztársasági elnököt pénteken. A Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye szerint az államfő hivatalában búcsúlátogatáson fogadta a leköszönő kormányfőt. A közel másfél órás találkozó után kiadott kommüniké szerint Bajnai Gordon köszönetet mondott Sólyom Lászlónak az együttműködésért.




