Bajnai: Feltételekhez kell kötni a szociális segélyeket

szociálpolitika Bajnai Gordon
Berek Patrícia Krónika MTI  - 2010.05.07. 19:18
Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint az állami juttatásokban részesülők esetében az a cél, hogy kiemelkedhessenek a szegénységből, amihez azonban bizonyos feltételeket kell teljesíteni a segélyezetteknek. A Világbank emberi erőforrás részlegének vezető közgazdásza, Ariel Fischbein szerint a feltételekhez kötött szociális juttatások a világ számos pontján hoztak jó eredményeket.

Hallgassa meg!

Feltételekhez kell kötni a szociális segélyek kifizetését - erről rendeztek tanácskozást Budapesten. A következő évtizedeken a magyar politika legfontosabb kérdése lesz, sikerül-e megoldani a cigányság integrációját – mondta Bajnai Gordon leköszönő miniszterelnök a konferencián. A kormányfő szerint szükség van szolidaritásra Magyarországon mivel ez a demokrácia egyik alapja, azonban olyan rendszert kell létrehozni, amely nem a feltétel nélküli segélyezésen alapul, hanem olyan feltételekhez köti az állami juttatásokat, amelyek révén az adott egyén, vagy család kiemelkedhet a szegénységből.

Tóth István György, a TÁRKI vezérigazgatója szerint az eddigi próbálkozások a szegénység tartós csökkentésére nem voltak sikeresek, vagy nem eléggé, és nem csak Magyarországon. Ezért kötik feltételhez a segítséget a világ számos országában.

A magyar politikai elit, különösen a magyarországi roma népesség integrációs programjainak látványos kudarca okán tulajdonképpen most már a baloldalon és a jobboldalon is felismerték, hogy szociálpolitikai paradigmaváltásra van szükség – mondta a TÁRKI vezérigazgatója.

A Világbank emberi erőforrás részlegének vezető közgazdásza, Ariel Fischbein szerint a feltételekhez kötött szociális juttatások a világ számos pontján hoztak jó eredményeket, de csak akkor, ha a körülményeket is megfelelően alakították. A Világbank egy éves kutatása azt mutatta, a feltételekhez kötött készpénz-segély növelte ugyan az iskoláztatás arányát, de az eredményeket nem mindig.

Ha nincs felkészülve az iskola azoknak a gyerekeknek a speciális igényeire, akik éveken át nélkülözték a megfelelő környezetet, akkor nehéz eredményt elérni – mondta Ariel Fisbein. Nincsenek automatikusan másolható minták, mindenütt külön, régiónként kell megvizsgálni a szükségleteket, ezekhez kell igazítani a programokat, és a tartós eredményhez a szolgáltatások minőségét is növelni kell.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
 

Utolsó frissítés: 2010-05-08 12:30:24




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Bajnai: Feltételekhez kell kötni a szociális segélyeket >