Rágalmazás miatt pert indÃt a Balogh Zsolt ellen Hagyó Miklós. A volt MSZP-s fÅ‘polgármester-helyettes a Magyar Távirati Irodának azt mondta, a volt BKV- vezér minden rá vonatkozó kijelentése valótlan és rágalmazó kijelentés. Az MSZP-s politikus hozzátette, jogai megóvásáért megteszi a törvényes lépéseket, munkáját pedig mindig képviselÅ‘i esküjéhez hÃven végezte. A volt BKV vezérigazgató a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, 70 millió forint adott át a volt fÅ‘polgármester-helyettesnek az elmúlt években a BKV-val szerzÅ‘dött cégektÅ‘l visszacsorgatott pénzekbÅ‘l. Balogh azt állÃtotta, a pénz-visszaforgatási gyakorlat bevett szokás volt a BKV-nál, a pályázatokon nyertes cégek utólag felsrófolták az árakat és Ãgy juttattak vissza pénzt az MSZP-s politikusnak. A visszatérÃtési ráta 40 százalék volt.
Balogh Zsolt azt is elmondta, Mesterházy ErnÅ‘ és Tótfalusi György, a BKV igazgatóságának elnöke is részt vett ezekben az ügyletekben, mÃg a BKV-nál Horváth Éva, ex szóvivÅ‘ képviselte Hagyó érdekeit. Az interjú szerint Hagyó Miklós 15 millió forintos éves tagdÃjat is elvárt Balogh Zsolttól. Burány Sándor, az MSZP fÅ‘városi elnöke egy délutáni sajtótájékoztatón elképesztÅ‘nek nevezte Balogh állÃtásait, és nyilatkozatra szólÃtotta fel a cikk érintettjét.
Balogh Zsolt szakszervezeti vezetőket is összefüggésbe hozott Hagyó Miklós tevékenységével. Azt mondta, a 2008-as sztrájk után nekik is pénzt kellett visszajuttatni. BKV-s forrásaink úgy tudják, a buszosokkal lehetett ilyen megállapodás. Nemes Gábor és Földényi György buszos szakszervezeti vezetők cáfolták ezt.
Bár Balogh Zsolt már 2007 Å‘szén tudomást szerzett a visszásságokról, félt kiszállni. Részben azért, mert állÃtása szerint gyenge akaratú volt, de emellett félt Hagyó Miklóstól is.
Balogh Zsolt kétszer tett vallomást a rendőrségen
ElÅ‘ször csak nyilatkozott arról, amit a BKV-nál történt szabálytalanságokról tudott. KésÅ‘bb hallgatták ki gyanúsÃtottként a nyomozók - mondta rádiónknak a volt megbÃzott vezérigazgató ügyvédje. Bárándy György korábban azt nyilatkozta, hogy úgynevezett vádalkut kötnek majd a hatóságokkal. Vagyis Balogh Zsolt elmondja, hogy mit tud a visszaélésekrÅ‘l és ezért cserébe enyhébb büntetést kap, vagy akár az ellene hozott vádakat is elejthetik. Azóta azonban kiderült, hogy ez nem lesz Ãgy. Az ügyvéd elmondta, a megvádolt személy nem köthet vádalkut.
Hagyó Miklós közlésére, hogy perelni fog, Bárándy György azt mondta, az ügyészségnek, vagy a rendÅ‘rségnek kell eldöntenie, hogy Hagyó Miklós vagy Balogh Zsolt mond igazat. És a hatóságoknak kell majd hamis tanúzás, vagy hamis vád miatt eljárást indÃtaniuk. Kerestük a nyomozást végzÅ‘ BRFK-t, hogy megkérdezzük, pontosan mivel gyanúsÃtják a BKV volt megbÃzott vezérigazgatóját, és kért-e a rendÅ‘rségtÅ‘l védelmet vallomása miatt. A budapesti RendÅ‘r-fÅ‘kapitányság azonban nem kÃvánta kommentálni Balogh Zsolt interjúját - áll a sajtóosztály közleményében. Mint Ãrják, a BRFK eddig is és ezután is a büntetÅ‘eljárásról szóló törvény szabályai szerint folytatja a nyomozást. Úgy tudjuk, hogy Balog Zsoltot hűtlen kezeléssel gyanúsÃtják, és szabadlábon védekezhet.
Â




