A FÅ‘városi Főügyészség keddi közleményébÅ‘l kiderült, hogy Balogh Zsolt, a BKV volt megbÃzott vezérigazgatója a Szalainé Szilágyi Eleonóra és társai ellen indult büntetÅ‘eljárásban gyanúsÃtottként szerepel.
A Budapesti RendÅ‘r-fÅ‘kapitányságon megerÅ‘sÃtették, hogy tettesként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsÃtják, a gyanúsÃtás a kommunikációs szerzÅ‘désekkel függ össze. Az a rendÅ‘rség tájékoztatásából nem derült ki, hogy mikor gyanúsÃtották meg a bűncselekménnyel Balogh Zsoltot.
A Magyar Nemzet szombati számában Balogh Zsolt, a BKV Zrt. volt megbÃzott vezérigazgatója a többi között arról számolt be: nagyságrendileg mintegy 70 millió forint jutott Hagyó Miklóshoz rajta keresztül, és azóta tudja, hogy 15 millió forint fér el egy Nokia-dobozban, mert egyszer abban adta át az összeget.
Vasárnap a HÃr TelevÃzió Kontraszt cÃmű műsorában már arról beszélt, hogy szerinte párthoz vagy pártokhoz kerülhetett a BKV-tól Hagyó Miklós volt fÅ‘polgármester-helyetteshez juttatott pénzbÅ‘l. Szólt arról is, hogy abból a 70 millió forintból, amely a tudtával, rajta keresztül Hagyó Miklóshoz került, 40 millió forint a szentendrei HÉV utastájékoztató rendszerének többletkifizetéseibÅ‘l származik. A fennmaradó 30 millió forintból 15 milliót Hagyónak személyesen adott át Lelovics Ottó kommunikációs szakember irodájában. A másik 15 milliót olyan informatikai cégen keresztül juttatta el, amely korábban szerzÅ‘désben állt a BKV-val.
Â




