A IX. és XIII. kerület, valamint a VI., VII. és VIII. kerület fővárosi tulajdonú útjain dolgozó Budapesti Önkormányzati Parkolási (BÖP) Kft munkatársai továbbra sem büntetik a nem fizető autósokat, csak akkor kezdik újra az ellenőrzést, ha a hó már nem akadályozza a parkolást. A társaság kért árajánlatot hóeltakarításra a fővárosi közterület-fenntartótól és egy másik cégtől is. A fővárosi cég tízmillió forintot kér, de feltétele, hogy autók ne álljanak a parkolóhelyeken. (A másik cég ilyet feltételezetten nem kért.)
Rusznák Imre, a BÖP vezetője szerint ezt szinte lehetetlen teljesíteni. A pénz sem áll egyébként rendelkezésre, a IX. és XIII. kerületi önkormányzat ezt ugyanis nem fizeti ki, ők is úgy vélik, hogy ez a főváros feladata - mondta a BÖP vezetője. A társaság egyébként eddig még nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy a főváros nem hosszabbítja meg a társaság szerződését. A legtöbb parkolóhelyet üzemeltető Centrum Kft-t továbbra sem lehet elérni.
A Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás az V. kerületben ellenőriz, ötezer négyszáz parkolóhelyet. Takarítás eddig nem volt, de az ellenőrzést nem szüneteltetik. Szerintük ennek felfüggesztésére nem ad lehetőséget a parkolási rendelet. Még vizsgálják a közterület-fenntartótól kapott árajánlatot. Ha az meghaladja a nyolcmillió forintot, akkor közbeszerzést kell kiírniuk . A parkoló autók eltüntetésére viszont még nekik sincs ötletük. A VIII. kerületben január óta saját önkormányzati cég felügyeli a parkolást. Ők ellenőriznek, és büntetnek, de állításuk szerint takarítanak is, bár ennek kevés eredménye látszik.




