Hibázott például ott, hogy az NBH megyei kirendeltsége úgynevezett külső engedélyköteles ellenőrzéssel akart megfigyelni valakiket - vélhetően a mostani gyanúsítottakat, ám az ezt kérvényező irat 2008 nyarán, a gyilkosságok előtt elakadt a Nemzetbiztonsági Hivatal jogi osztályán. Tudta a szolgálat azt is, hogy az egyik megfigyeltjük fegyvert akar vásárolni, mégsem tett semmit, ráadásul nem tájékoztatták a rendőrséget sem arról, hogy az azóta meggyanúsított K. István potenciális elkövető lehet. És az ügyintézés is túl lassú volt - ez volt a negyedik hiba.
Van néhány olyan pont, ahol több erőfeszítést lehetett volna tenni - ismerte el. Hasonló állítások voltak egy interneten megjelent dokumentumban is, ami miatt a vizsgálat elindult. Vagyis most kiderült: igazat is tartalmazott az irat. A hibák miatt néhány vezető megbízását visszavonták, és többek ellen indult fegyelmi eljárás is az NBH-ban.
Demeter Ervin fideszes képviselő szerint mindez azért történt, mert a szolgálatokat pártpolitikai célokra használja a kormány. A kormányt hangosan szidókat figyelteti, így a valóban veszélyes emberekre már nem marad erő. A nemzetbiztonsági bizottság ezért úgy döntött, hogy egy tényfeltáró vizsgálatot indít - mondta Demeter Ervin. A Nemzetbiztonsági Hivatalnak fel kell tárnia az ügy hátterét, a motivációkat, a támogatókat, legyen az anyagi vagy logisztikai, mert sok jel mutat arra, hogy az elkövetők nem elszigetelt emberek – vélte Demeter Ervin.
A javaslat Gulyás József SZDSZ-es politikus szavazatával kapott többséget. a képviselő úgy fogalmazott, hogy súlyos hibák történtek, a szolgálatok mélypontra kerültek, és a kormányzat felelőssége és alkalmatlansága egyértelmű az ügyben. ezért szavazott igennel az előterjesztésre.
Rovó AttilaUtolsó frissítés: 2009-09-09 07:41:01




