Benyújtotta a vádiratot a romagyilkosságok ügyében a Pest Megyei FÅ‘ügyészség a megyei bíróságra. A Nemzeti Nyomozó Iroda kilenc bűncselekmény ügyében folytatott eljárást, a feltétezett elkövetÅ‘ket tavaly augusztus 21-én egy debreceni szórakozóhelyen fogták el. A hat halálos áldozatot követelÅ‘ támadássorozattal a jelenleg elÅ‘zetes letartóztatásban lévÅ‘ K. Árpádot, K. Istvánt, P. Zsoltot és Cs. Istvánt gyanúsítják.
Közös elhatározás
A vádirat szerint az elsÅ‘-, a másod- és a harmadrendű vádlott 2007 végén, 2008 elején arra az elhatározásra jutott, hogy mivel az igazságszolgáltatás nem megfelelÅ‘en látja el feladatát a romák által elkövetett bűnesetek kapcsán, saját kezükbe veszik a "rendcsinálást": fegyveres támadásokat hajtanak végre romák lakta házak ellen, hogy félelmet keltsenek az ott élÅ‘kben, illetve felhívják a figyelmet a fenti "problémára".
A besenyszögi fegyverlopás
Fegyverük és fegyvertartási engedélyük nem volt, ezért 2008. március 7-én egy vadászfegyverek eladásáról szóló hirdetés alapján Besenyszögön betörtek a hirdetést feladó házába, ahol a sértettet két golyós és öt sörétes fegyver, továbbá az azokhoz tartozó lÅ‘szerek átadására kényszerítették. Ezekkel a fegyverekkel többször lÅ‘gyakorlatot tartottak, majd az elsÅ‘rendű vádlott 2008. július 2-án az egyik golyós vadászfegyverrel két lövést adott le a debreceni menekülttábor egyik épületének ablakára. Ugyanazon év július 21-én késÅ‘ este (terepfelmérést követÅ‘en) az elsÅ‘-, a másod- és a harmadrendű vádlott Galgagyörkre utazott, mert korábban a televízióból arról értesültek, hogy konfliktus támadt egy magyar család és a romák között. Éjfél után sörétes és golyós fegyvereikbÅ‘l tüzet nyitottak a kiválasztott házra, de sérülést senkinek sem okoztak.
Az ismétlÅ‘dÅ‘ támadások
A vádirat kitér a piricsei támadásra is, melyet a nyomozás alapján szintén a három vádlott követett el 2008. augusztus 8-án azzal a szándékkal, hogy rendezze az általuk a romák bűncselekményei miatt rossznak ítélt helyzetet. Ezen a helyszínen a fegyvereken kívül Molotov-koktélt is használtak. Az egyik égÅ‘ épületbÅ‘l menekülÅ‘ sértett 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
A támadássorozat 2008. szeptember 5-én Nyíradony-Tamásipusztán folytatódott, itt K. Árpád lÅ‘tt a kiszemelt, romák lakta házra, melyben senki sem sérült meg. Szeptember 29-én a három fÅ‘bÅ‘l álló csapat egy Tarnabodon elkövetett emberölésrÅ‘l szóló tv-riport hatására ezen a településen lÅ‘tt rá egy romák lakta utcában lévÅ‘ több házra (késÅ‘bb kiderült, hogy e házakban nem romák éltek), de senkit sem sebesítettek meg.
A félresikerült akció után alig egy hónappal Nagycsécsen, a község szélén álló házakra dobtak Molotov-koktélt, majd sörétes fegyvereikbÅ‘l lÅ‘ni kezdtek az ablakokra. A támadásban ketten meghaltak, egy ember 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az elsÅ‘- és a másodrendű vádlott Alsózsolcán folytatta a támadásokat; itt nem éjjel, hanem késÅ‘ délután, a Sajó túlpartjáról lÅ‘ttek, életveszélyesen megsebesítve egy férfit. A vádiratban foglaltak szerint a keleti országrészben fokozódó rendÅ‘ri ellenÅ‘rzések miatt a vádlottak távolabbra utaztak: 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön dobtak Molotov-koktélt a kiszemelt ház padlására és egyik szobájába. Az égÅ‘ épületbÅ‘l menekülÅ‘ apára és két gyermekére a másodrendű vádlott nyitott tüzet. A férfi és kisfia meghalt, a másik gyermek súlyosan megsérült.
SofÅ‘rt vontak be, már nem lesbÅ‘l lÅ‘ttek
A következÅ‘, tiszalöki támadásba sofÅ‘rként a negyedrendű vádlottat is bevonták, mert úgy vélték: négyen még eredményesebbek lehetnek. 2009. április 22-én a házából kijövÅ‘ roma férfit a vádirat szerint K. Árpád lÅ‘tte mellkason. Mivel közös döntés született arról, hogy ezután már nem lesbÅ‘l, hanem közvetlen közelrÅ‘l ölnek, 2009. augusztus 7-én Kislétán már be is mentek a kiszemelt házba, ahol a golyóval átlyukasztott ajtó mögött egy gyermeket sebesítettek meg, míg anyját az ágyában lÅ‘tték agyon.
Kovács András, a Pest Megyei Bíróság elnöke korábban az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy minél elÅ‘bb kitűzik az elsÅ‘ tárgyalást. Arról, hogy hol folynak majd a tárgyalások, nem tudott felvilágosítást adni. Mint mondta, egy ilyen nagy horderejű, komoly biztonsági intézkedéseket megkövetelÅ‘, hatalmas érdeklÅ‘dés övezte bűnügy tárgyalása valószínűleg nem folytatható le a megyei bíróság épületében.
Cs. István kapcsolattartója a tiszalöki gyilkosságról is érdeklÅ‘dött
A gyanú szerint a gyilkosságsorozatban sofÅ‘rként segédkezÅ‘ Cs. István, aki korábban katonaként Koszovóban is szolgált, a TV2 szerda esti hírműsorában elmondta: leszerelése után jelentett a Katonai Biztonsági Hivatalnak. Hogy kikrÅ‘l, nem részletezte. A Tények információi szerint a debreceni futballszurkolókról és a tévészékház ostromának résztvevÅ‘irÅ‘l kérdezhették.
Az interjúból ugyanakkor kiderül, hogy Cs. István kapcsolattartója a tiszalöki romagyilkosságról is kérdezte a férfit, Å‘ azonban nem árulta el, hogy részt vett benne. A Tényeknek elmondta: amikor társainak beszámolt errÅ‘l, Å‘k "kilátásba helyezték, hogy likvidálják" a kapcsolattartóját, valamint Cs. Istvánt is megfenyegették: ha feljelenti Å‘ket, végeznek a családjával. A gyilkosságsorozatról szólva kijelentette: eleinte nem tudta, hogy társai mire készülnek. „Azt mondták nekem, hogy ilyen vadászatjelleggel fogunk menni
(...) , részletekbe nem mentünk bele” - mondta Cs. István.
A gyanúsított szerint elképzelhetetlen, hogy négyükön kívül senki sem vett részt a cigányok elleni támadásokban. „Egy ilyen dologhoz biztos, hogy kellenek anyagi támogatók. Szerintem voltak. Illetve vannak olyan emberek, akik nincsenek bent" - mondta.
Utolsó frissÃtés: 2010-09-09 13:19:57




