Hallgassa meg a 180 per összeállítását!
A szakember úgy értékelte, hogy a három hónapos kísérlet a közterület-felügyelők bevonására a bliccelők kiszűrésébe nagyon jó eredményt hozott, hiszen míg az első hónapban, januárban átlagosan napi 20-25 alkalommal kellett intézkedniük, az utolsó hónapban, márciusban már csak hétszer-nyolcszor. A közterület-felügyelők egyébként csak akkor léphetnek fel, ha a jegy, bérlet nélkül utazó utas megtagadja az igazolást, hivatalos személyként ugyanis van joguk igazoltatni, feltartóztatni, előállítani és testi kényszert is alkalmazni.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatallal való együttműködésről Miklós István azt mondta, arra azért van szükség, hogy az ellenőrző hatóságok ne egymással párhuzamosan, hanem egymást kiegészítve dolgozhassanak. A közterület-felügyelők a közterület-használatot tudják ellenőrizni, a NAV emberei pedig az áru eredetét vizsgálhatják, így egymást is segíthetik, ami felgyorsíthatja a munkát. A cél, hogy rend legyen a budapesti utcákon, eltűnjenek a ponyvás boltok, a betonbazár.




