Szemes Róbert elmondta: négy független jelölt közül Farkas Imre Józsefnét választották meg a település új vezetőjének. A szavazásra jogosult mintegy 1400 helybéli több mint 50 százaléka vett részt a voksoláson, amelyen 281-en adták szavazatukat az új polgármesternek.
A zalai településen ebben a ciklusban harmadszor választottak polgármestert, ugyanis a 2006-as választási fordulóban megválasztott vezető, majd az őt követő utódja egyaránt indoklás nélkül, lemondással távozott.
Az idÅ‘közi polgármester-választással egy idÅ‘ben, a képviselÅ‘testület döntése nyomán tartották meg a népszavazást arról, hogy a korábban készült tervek alapján épüljön-e Gellénházán 20 megawattos, faaprÃték tüzelésű erÅ‘mű. A szavazópolgárok több mint 50 százalékának részvétele mellett a többség támogatta a biomassza erÅ‘mű megépÃtését. A referendum résztvevÅ‘i közül 465-en szavaztak mellette és 311-en ellene, Ãgy a népszavazás érvényes és egyúttal eredményes is volt - közölte a körjegyzÅ‘.
Szemes Róbert korábban az MTI-nek elmondta: Gellénházán több érdeklÅ‘dÅ‘ is jelezte, hogy részt vállalna az erÅ‘mű megépÃtésében, de a leendÅ‘ befektetÅ‘kkel csak a népszavazás eredménye után tárgyalnak. Az elképzelések szerint pályázaton választják ki a település számára legjobb ajánlatot.
Â




