Brüsszeli eljárás Magyarország ellen a távközlésre kirótt adó miatt

Franciaország és Spanyolország után az Európai Bizottság Magyarország ellen is eljárást indított a távközlési szektorra kirótt adó miatt. Úgy vélik, nem egyeztethető össze a lépés az európai joggal, ezért hivatalos tájékoztatást kértek, amelynek megadására két hónap van.

Hallgassa meg!

Az Európai Bizottság abból a szabályból indul ki, amely szerint az elektronikus hírközlési szektorra csak olyan adó vethetÅ‘ ki, amely közvetlenül hozzájárul az ágazat irányítási költségeinek fedezéséhez. A testület jelenlegi álláspontja szerint a magyarországi adó esetében nem ez a helyzet.

Egyébként az Európai Bizottság hasonló eljárást indított korábban Franciaország és Spanyolország ellen is. Mindkét országban a köztelevízió reklámbevételeinek csökkentését próbálták a távközlési adóbevételbÅ‘l ellensúlyozni. A párizsi és a madridi kormánnyal nem sikerült megállapodásra jutni, így az Európai Bizottság az eljárás következÅ‘ lépéseként az Unió legfelsÅ‘bb jogi fóruma, a luxembourgi bíróság elé utalja mindkét ügyet.

A brüsszeli bizottság vizsgálja a bolti kiskereskedelmi és az energiaszektorra kivetett magyarországi válságadót is az érintett vállalatok egy részének panasza alapján, de egyelÅ‘re még nem alakult ki a testület hivatalos véleménye e két magyarországi adónemrÅ‘l, közölte a bizottság adóügyi szóvivÅ‘je.

A magyar miniszterelnök szóvivÅ‘je azt mondta: a kormány álláspontja szerint a távközlési különadó megfelel az uniós jogszabályoknak.

Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2011-03-14 20:30:51




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Brüsszeli eljárás Magyarország ellen a távközlésre kirótt adó miatt >