Mezőkovácsházán is adódott egy fájdalmas eset. „Veszélyezteti a többi gyerekek testi és lelki épségét” – mondta ki a gyámhivatal egy fiúra utalva. A tárgyaláson zokogott a gyerek, ám a szakemberek azt mondták: a tortúra a család érdekében történik. Hogy Ádám és Aranka mit vétett, senki nem tudja, őket is elvitte a „delegáció”. Attila, az erős gyerek marad a javítóintézet speciális részlegében.
Az intézeteknek rendelkezésükre áll egy év, hogy „korrekciós nevelésben” részesítsék a gyereket. Adódik azonban, hogy nem a gyerekkel, hanem a családdal van baj. Elképzelhető, hogy a két szülő közötti kapcsolatot kell helyreállítani, és az intézetből visszamehet a gyerek a családhoz. Nem kell Afrikába menni: a hazai tanyavilágban is mutatkoznak súlyos bajok, amelyek a „kiemelést” indokolttá teszik.
A súlyos témáról Herczog Mária szociológus, B. Aczél Anna javítóintézeti vezető, Kőműves Ágnes szociológus és Radoszláv Miklós gyermekvédelmi szakember érzékeltette, hogy ezekben a családi ügyekben nehéz úgy okos lépéseket tenni, hogy egyértelműen segítsenek, és ne ártsanak a gyereknek, a családnak. Az „elragadás”, amely Mezőkovácsházán történt, valószínűleg azért történhetett, mert a családban a két kicsi egyéb okokból is veszélyben volt, nemcsak a nagyobbik fiú tartotta nyomás alatt őket.
Alexa Ildikó, békéscsabai családsegítő olyan esetet taglalt, amelyben a nevelőszülő védte a vér szerinti szülőtől a gyereket. Ugyanis az édesapa látogatásra vitte haza a kicsit, ám a gyerek a szeretővel aludt egy szobában, és rossz hatások érték. Ilyen esetek előfordulnak, ám a cél az, hogy a gyerek visszakerüljön apjához, anyjához. A szülő, ha alkalmassá válik gyermekeinek nevelésére, visszakaphatja gyermekeit – ez a cél.
(Napközben)




