Csökken a bejegyzett egyházak száma

egyházak
Krónika Diós Judit - 2011.04.05. 19:55
Fotó: wikipédiaFotó: wikipédia
A jelenlegi háromszázról ötvenre csökkenhet az egyházak száma Magyarországon az új egyházügyi törvény elfogadása után – mondta Szászfalvi László államtitkár egy háttérbeszélgetésen. A jogszabály koncepciójáról még egyeztetnek a felekezetekkel, és május elején kerülhet a parlament elé.

Hallgassa meg

A készülÅ‘ új jogszabály három kategóriát különböztet meg: a történelmi egyházakat, az elismert egyházakat és a vallási egyesületeket. Jelenleg négy egyházra használják a történelmi megjelölést: a katolikus, a református, az evangélikus és a zsidó felekezetre. Az új törvény szerint azonban valószínűleg több egyház tartozik majd ebbe a kategóriába - mondta Szászfalvi László

„Mindenképpen meg kell említeni, hogy az ortodoxiát mindenképpen történelmi egyháznak kívánjuk elismerni, illetve meg kell említenem az unitárius egyházat, amely nyilvánvalóan történelmi egyház Magyarországon, illetve a Kárpát-medencei magyarság életében.”

Az egyházügyi államtitkár hangsúlyozta: még nem dÅ‘lt el, hogy a történelmi egyházak kritériumaként meghatározott 25 ezres tagság és száz éves múlt együttes feltétel-e, vagy elég lesz az egyik kritériumnak megfelelni. Mint mondta, még egyeztetnek arról, hogy az elismert egyházak kapjanak-e az egyszázalékos felajánlásuk mellé állami kiegészítést. De elképzelhetÅ‘, hogy a történelmi és az elismert egyházak állami finanszírozása között nem lesz különbség.
 

Utolsó frissítés: 2011-04-06 09:44:37




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Csökken a bejegyzett egyházak száma >