Könnyen elÅ‘fordulhat, hogy pár hónapon belül minden tizedik magyar állampolgár neve szerepel a rossz adósok listáján. A legutóbbi statisztikák szerint több mint 900 ezren vannak, akik nem tudták fizetni hiteleiket, és ebben a statisztikában még nem szerepelnek az utolsó negyedév adatai.Történelmi csúcson van a háztartások eladósodottsága, a lejárt tartozással rendelkezÅ‘k száma pedig drasztikusan, 39 százalékkal emelkedett az elmúlt egy évben - derül ki a Központi Hitelinformációs Rendszer legújabb összesÃtésébÅ‘l. Ebbe a rendszerbe, közismertebb nevén a BAR-listára azok kerülnek, akik 90 napon túl tartoznak legalább 69 ezer forinttal. Szeptember végére a feketelistán lévÅ‘k száma átlépte a 900 ezret. A istán persze olyanok is vannak, akik idÅ‘közben már törlesztettek, az elmúlt évben azonban az aktÃv adósok száma is nagyobb ütemben, 58 százalékkal nÅ‘tt. Csak a harmadik negyedévben 70 ezer ilyen új adós került a rendszerbe.
Sólyomi Dávid, a Pénzcentrum elemzője azt jósolja, a válság miatt év végéig még gyorsabban nő majd a feketelistások száma.
-
A növekedés egyik legfontosabb oka a forint svájci frankkal szembeni gyengülése lehet, ami erősen megnövelte a törlesztőrészletet. Ez a statisztikában szereplő harmadik negyedév során 15 százalékra tehető mértékű volt, ezt követően azonban - gyakorlatilag pont október elejétől - áttörte a forint svájci frank árfolyama a 160-as szintet és ment egészen 190-es szintig. Ha csak ezeket a számokat nézzük, a negyedik negyedévre igen durva adatokat várhatunk.
A válság miatt egyébként a Pénzügyminisztérium és a bankok nemrég egyezséget kötöttek a devizahitelesek megsegÃtésére. A bajba került adósok például dönthetnek úgy, hogy forinthitelre váltanak, esetleg meghosszabbÃthatják a futamidÅ‘t.
Dobozi PálmaUtolsó frissÃtés: 2008-11-13 11:34:40