Pusztító vihar vonult végig tegnap Szabolcs északi részén. Délelőtt még délutánra, délután pedig estére ígérte az E.On, hogy mindenütt lesz áram, ahol a vezetékekre dőlt fák miatt szünetel a szolgáltatás. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) piros riasztást adott ki Magyarország keleti részére, tehát arra a vidékre is, ahol nagy károkat a tegnapi vihar.
Szabolcs megye északi térségében még mindig dolgoznak a vasárnap esti vihar következményeinek elhárításán. Nem értek végére sem a szivattyúzásnak, sem a veszélyes fák kivágásának, pedig mintegy tizenöt tűzoltó dolgozott egész nap. Mint Dányi Bélától, a katasztrófavédelem megyei igazgató-helyettese elmondta, a pillanatnyi adatok szerint a viharral sújtott mintegy negyven település közül tizenegyből jelentettek be kisebb-nagyobb károkat, összesen nyolcszázhatvan lakóingatlan sérült.
A vasárnapi vihar lényegesen kisebb volt és kisebb károkat okozott, mint a június 14-i. Azonban így is mintegy hatvanezer háztartásban ment el az áram a sűrű villámlás és a leszakadt vezetékek miatt. Az áramszolgáltató emberei még az éjszaka megkezdték a hibák kijavítását.
Kutas István, az E.On Hungária PR-vezetője elmondta, hétfő reggel még huszonhat településen összesen tizenkétezer háztartásban nem volt áram. A szolgáltató munkatársai egész nap megfeszített tempóban dolgoztak, százhatvanöt E.On-szerelőt vezényeltek a térségbe és harminchárom külsős alvállalkozót. Az E.On PR-vezetője szerint úgy néz ki, hogy estére nagyjából minden településen helyreáll a szolgáltatás. Az előrejelzés azonban nem minden fogyasztóra vonatkozik, mert a bonyolultabb helyzetek, például az oszlopcserék ugyanis több időt vesznek igénybe.
Kutas István hozzátette, mivel a térségre az OMSZ erős vihart jósolt hétfő estére is, ezért az áramszolgáltató kollegái körében újra megerősített készenlétet rendeltek el.
Gyorsabb munkát vár a katasztrófavédelem a szolgáltatóktól
Arról egyeztet a katasztrófavédelem az áramszolgáltatókkal még a héten, hogy miként lehet a leggyorsabban helyreállítani az áramszolgáltatást vihar után. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, Bakondi György a 180 perc című műsorunkban elmondta, a megbeszélésen arra szeretnének megoldást találni, hogyan lehetne erősíteni a köztük lévő együttműködést, és gyorsabban megkezdeni a viharok miatt kialakult áramszünetek elhárítását.
A katasztrófavédelem szerint a gyors munkavégzésnek az is gátja lehet, hogy a szolgáltatók egy része már nem maga végzi a hibaelhárítást, hanem alvállalkozóknak szervezte ki. Az E. ON szóvivője azonban emlékeztetett rá, sokszor a nehéz terep akadályozza leginkább a hibák azonnali kijavítását.
Kutas István hozzátette, munkájukhoz már eddig is komoly segítséget kaptak a katasztrófavédelemtől. Ezért nyitottak minden olyan megoldásra, amely országosan egységessé és hatékonyabbá teheti az együttműködésüket.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!


