Egy tábor, amely a lehetőségről szólt


Magyarországról jövök Vágner Mária - 2011.08.06. 16:45
Fotó: Bognár EndreFotó: Bognár Endre
65 hátrányos helyzetű gyermeknek szervezett tábort egy roma vándorasztalos mester, Rostás Árpád. A cél az volt, hogy lássák: ha szakmát tanulnak, kitörhetnek nehéz helyzetükből.

Hallgassa meg!

Harminc valahány évvel ezelőtt a nágocsi nevelőintézet egyik gyereke, Rostás Árpi, szembenézett azzal, hogy csak magára számíthat. Ha nem akarja szakma nélkül, nyomorban leélni az életét valamelyik cigánytelepen, szakmát kell szereznie. Öreg asztalosoknál tanult, mindegyiknél elleste, amit lehetett. Mára Magyar Örökség díjas vándorasztalos, aki a kidobásra ítélt famunkák romjaiból támasztja fel a régi szépséget.

Idén elhatározta, hogy tábort szervez azoknak a hátrányos helyzetű gyerekeknek, akik nemsokára elindulnak az életbe. 65 gyerek táborozhatott úgy a Duna partján, Horányban, hogy a pihenés mellett megismerhették a kétkezi munka szépségeit is. Az ötlet a nulláról indult, a szervezés során nagyon sok „nem"-et kapott a marcali asztalos, de olyan segítői is akadtak, mint az ifjúsági hotel gazdája, különböző vállalkozások vagy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

Bognárné Lázár Magdolna, a tábor vezetője elmondta, hogy roma és nem roma gyermekek együtt voltak a táborban, ami semmi problémát nem okozott. A problémás családokból származó gyerekeknek a helyi rendőrség segítségével közlekedésbiztonsági foglalkozást is tartottak, de szó volt a drogról, alkoholról is. A fő motívum az volt, hogy hol van a gyermeki csínytevés és a bűn között a választóvonal.

A táborban szakmákkal ismerkedhettek meg a gyerekek. A fő szervező asztalos, de vendég volt a Gödöllői kastélyt felújító restaurátor és Andy Vajna is. Gulyás József, a helyszínt biztosító ifjúsági üdülőközpont vezetője azt hangsúlyozta: ez a tábor abban különbözött más pihenő táboroktól, hogy a gyerekek mesteremberekkel találkozhattak, akik szakmai fogásokkal ismertették meg őket. A cél az volt, hogy felkeltsék a gyerekek érdeklődését. Gulyás József azt mondja: a hátrányos helyzetű gyerekeknél nem szabad túlhangsúlyozni a hátrányos helyzetet, hanem az önbizalmukat kell növelni.

Az ötletgazda és fő szervező Rostás Árpád azt tartja az egyik sikernek, hogy a tábor végére a legtöbb gyerek azt mondta: szakmát akar tanulni. "Ez volt a csúcs, ezt nem szabad abbahagyni!"  - fogalmazott a Magyar Örökség díjas vándorasztalos.

Utolsó frissítés: 2011-08-08 09:55:24




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Egy tábor, amely a lehetőségről szólt >