Mint sok más helyen, a XVII. kerületben is problémája a kisgyermekes szülőknek, hogy kevés a bölcsőde. Egy új megnyitását őszre tervezik, de még így is több mint százan maradnak a kerületi várólistán - mondta az MR1-Kossuth Rádiónak Tímárné Penczi Ildikó, az Egyesített Szolgáltató Központ vezetője. „Nagy a várólista, emiatt a szülők nem tudnak visszamenni dolgozni, az önkormányzat minden erejével azon van, hogy minél több bölcsődei helyet létesítsen.”
A Budapest Intézet néhány hónapja készült tanulmánya azt javasolja, hogy a gyes összegével azonos, vagyis havi 28 500 forintos térítési díjat szedjenek a bölcsődék a szülőktől - így lehetne ösztönözni a bölcsődefenntartókat a bővítésre. A szülők utalványokat kapnának, ezeket gyermekük napközbeni ellátására használhatnák, de nemcsak önkormányzati, hanem egyéb fenntartású intézményekben, például családi napközikben is - mondta Cseres-Gergely Zsombor, tanulmány egyik szerzője, az akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetének kutatója.
„A javaslat azt mondja, hogy dolgozó szülő, illetve nő esetében a gyermek kétéves kora után lenne a gyes kötelezően utalványként kiadandó, és ez minden akkreditált gyermekintézményben felhasználható lenne.”
Csakhogy az idén májustól születő gyerekek után már eleve csak kétéves korig jár a gyes, tehát a Budapest Intézet tanulmánya számol azzal, hogy a rövidesen életbe lépő szabályozás megváltozhat. Cseres-Gergely Zsombor szerint az általános térítési díj ösztönözné a fenntartókat az intézmények bővítésére.
„Többször halljuk, hogy uniós forrásból bölcsődék építését támogatják, de arról sokkal kevesebbszer, hogy egy bölcsődei férőhely körülbelül 112 ezer forint havonta és gyermekenként. Ez vállalhatatlan terhet jelent sokszor az önkormányzatoknak, illetve a fenntartóknak.”
A 28 500 forintos térítési díj így is csak a költségek húsz százalékát fedezné.
Nem a kormány álláspontját tükrözi az elemzés
Nem a kormány álláspontját tükrözi a tanulmány – közölte a kormányszóvivő, leszögezve: a kormány a szükséges döntéseket már meghozta ezen a területen és nem tervez újabb intézkedéseket. Szollár Domokos felidézte: az Országgyűlés május végén elfogadta a családtámogatási rendszer átalakítására vonatkozó javaslatokat. Az átalakítások célja a foglalkoztatottság növelése és a gyermeket vállaló nők munkaerőpiacra történő visszatérésének ösztönzése volt. Indoklása szerint minderre azért volt szükség, mert a női foglalkoztatási ráta Magyarországon európai összehasonlításban nagyon alacsony, és ehhez a gyermekgondozási támogatások is hozzájárulnak.
A kormányszóvivő kitért arra: a kabinet a családtámogatási rendszer átalakítása mellett több olyan – egymásra épülő – intézkedést tervez, amelyek ösztönzik, elősegítik a gyermeket vállaló nők munkaerőpiacra történő visszatérését. Ennek egyik legfontosabb eleme a gyermekek napközbeni ellátásának fejlesztése – tette hozzá. Emlékeztetett arra: a kormány 2012-ig 15-16 ezer új férőhellyel kívánja bővíteni a nappali ellátást és a már megkezdett és most kiírandó pályázatok révén addigra 7.800 bölcsődei, valamint integrált óvodai-bölcsődei férőhelyet hoz létre.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu




