Evangélikusok, reformátusok, zsidók és ateisták is gyászoltak, amikor II. János Pál pápa befejezte földi szolgálatát. Róna Tamás rabbi, a Vasárnapi Újság adásában azt mondta: különleges ajándékot kapott a zsidóság a pápa személyében. II. János Pál pápa a római zsinagógában kimondta azt a mondatot, amely valamennyi zsidó ember számára oly fontos: idÅ‘sebb testvéreink. Ez ott lebeg azóta is, valamennyi magyar és nem magyar keresztyén, keresztény és zsidó közösség fölött – tette hozzá.
Kiss-Rigó László, szeged-csanádi megyéspüspök II. János Pál másik nagy, történelmi jelentÅ‘ségét emelte ki. Azt, ahogyan a kommunista diktatúra ellen küzdött, és ez már megválasztásakor erÅ‘t adott. Úgy fogalmazott, akkor biztosak voltak abban, hogy aki közülük érkezik - ez akkor azt jelentette, hogy a vasfüggöny mögül - az majd tud segíteni rajtuk. ErÅ‘ volt akkor, és lelkesítÅ‘ egész szolgálata idején a személye.
Fabiny Tamás evangélikus püspök arra emlékeztetett, hogy az ökumenét a lengyel pápa visszafordíthatatlan folyamatnak nevezte. De nemcsak a felekezetek között épített hidat, hanem a lelkekben is, mégpedig a megbocsátás hídját. Az a tény, hogy nem sokkal az ellene elkövetett merénylet után Ali Agcát, a merénylÅ‘t meglátogatta, mindenképpen arról tanúskodik, hogy nagyon komolyan vette Jézusnak a parancsát a megbocsátásról, nemcsak szavakkal, hanem cselekedetekkel is – tette hozzá a püspök.

Hallgassa meg!


