Újra lehetne szóbeli felvételi vizsgát tartani a nyolc- és a hatosztályos gimnáziumokba jelentkező diákoknak. A Nemzeti erőforrás Minisztérium azzal indokolja a javaslatot, hogy a tehetséget nehéz felismerni az írásbeli dolgozat alapján. Azt is megtiltanák, hogy fizetős tanfolyamokon készítsék fel a gyerekeket a felvételire.
Nagyjából száz iskolát érint a szóbelizetés lehetőségének visszaállítása, ezek az intézmények jövő tavasszal faggathatják ismét személyesen is a hozzájuk felvételiző diákokat. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára rádiónknak megerősítette a Népszabadság információját, eszerint a legnépszerűbb hat- és nyolcosztályos gimnáziumok szervezhetnének szóbelit.
„Az iskoláknak kisebbik részét érinti, azokat a tehetséggondozásra létrejött gimnáziumokat, ahol nagyon nagy a túljelentkezés, és ahol szükség van arra, hogy a tehetségeket szakmai alapon tudják kiválasztani. Az írásbelit gyengébben megírt kisgyerekről egy szóbeli alkalmával kiderülhet, hogy zseniális ötletei vannak, hogy sziporkázik” – mondta a szaktárca államtitkára.
A hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban két éve szüntették meg a szóbeli felvételit, ami az MSZP és SZDSZ közti koalíciós alku része volt. A szakemberek egy része ugyanis azzal érvel, hogy az élő szóban való vizsgáztatás a korai szelekciót erősíti. Így látja ezt Lóránt Ferenc, a neveléstudományok kandidátusa is. „A lehető legnyíltabban olyan célja van ennek, hogy kiszűrje a maga értékrendje szerinti odavalókat, vagy nem odavalókat” – mondta Lóránt Ferenc a szóbeli felvételiztetésről.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint azonban szó sincs diszkriminációról, a tehetségek felismerését segíti a régi rendszerhez való visszatérés. Támogatja a szóbeli visszaállítását Szebedy Tas, a Gimnáziumok Országos Szövetségének elnöke is. „Az iskola választási lehetősége, hogy egy-egy közösséghez milyen személyeket tart ideálisnak egy közösségben nevelni. Ezt a lehetőséget biztosítja a felvételi. Nyilvánvalóan, ha nincs szóbeli felvételi, akkor a felvételinek csak ez a bizonyos íráskészség, illetve az írásbeli felkészültség adja az egyetlen szempontját. Ez ugyanolyan ellentmondásokat szül, mintha csak szóbeli felvételi lehetőség van” – mondta a gimnáziumok szövetségének vezetője.
A szóbeli visszaállításához szükséges rendeletmódosítás jelenleg készül a szaktárcánál, és a jövő tanévtől lép életbe. Ebben a jogszabályban egyértelműen megtiltanák a fizetős felvételi előkészítők szervezését a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokba készülők számára.
Utolsó frissítés: 2010-07-15 22:23:37

Hallgassa meg!


