Egymást hibáztatják a pártok Gyöngyöspata ügyében

A parlamenti pártok egymást okolják a Heves megyei Gyöngyöspatán történtek kapcsán. A kormány szerint az ellenzék politikai haszonszerzésre használja az ügyet. Az ellenzék viszont azt mondja, a belügyminiszternek távoznia kell.

Hallgassa meg!

Mindegyik parlamenti pártot megmozgatták a húsvéti ünnepek alatt Gyöngyöspatán történtek. Kocsis Máté, az Országgyűlés rendészeti bizottságának fideszes elnöke ezeket olyan otromba kísérletnek nevezte, melyek célja a rövid távú és öncélú politikai haszonszerzés. A kormánypárti politikus, utalva a nagy nemzetközi visszhangra, azt mondta: egyfelől örül annak, hogy jók az MSZP és az LMP külföldi kapcsolatai, másfelől azt kéri a pártoktól, hogy ezeket ne az ország lejáratására használják fel.

„A társadalmi normákat és törvényeket megszegő deviáns egyének nem menekülhetnek amögé, hogy ők valamilyen közösséghez tartoznak. Sem a többség, sem a kisebbség nem terrorizálhat embereket” – mondta Kocsis Máté.

Vona Gábor, a Jobbik pártelnök-frakcióvezetője szerint Magyarországon nincs közbiztonság, és a biztonságérzet is szétesőben van. Vona ezért Pintér Sándor belügyminisztert tartja felelősnek. „Őbenne már csak düh és sértettség munkál, dühre és sértettségre pedig Magyarország közbiztonságát nem lehet építeni. Úgyhogy én arra kérem a miniszter urat, hogy mondjon le, és adjon lehetőséget a változásnak” – mondta a jobbikos politikus. A radikális párt vezetője a cigány-magyar együttélésről vitát kezdeményezett Orbán Viktor miniszterelnökkel, valamint ez ügyben egy állandó parlamenti bizottság megalakítását javasolta.

A szocialisták a kormány eddigi tevékenységét vélik felfedezni a kelet-magyarországi események mögött. Harangozó Tamás MSZP-s képviselő május 11-éig több intézkedés meghozatalát követelte a kabinettől. „Egy: a harminchárom leghátrányosabb helyzetű kistérségben a nyolcórás közmunkaprogramot állítsák vissza. Kettő: a harminchárom leghátrányosabb helyzetű kistérségben a településőrséget állami támogatással állítsák vissza. Három: a Belügyminisztériumtól zárolt 35 milliárd forintot azonnal adják vissza”- mondta az ellenzéki politikus.

A Belügyminisztérium államtitkára viszont az ellenzéki pártokat hibáztatja. Kontrát Károly azt hangsúlyozta: Magyarországon törvény előtti egyenlőség van. Hozzátette: a gyöngyöspataiak bíznak a kormányban és a rendőrségben. „Azt kérik, hogy a kormány támogassa őket, hogy közmunkaprogram keretében közhasznú foglalkozás keretében munkahelyet teremtsen a kormány Gyöngyöspatán. Erre ígéretet tettünk. Megígértük, hogy ezt a lehetőséget biztosítani fogjuk a gyöngyöspataiak számára” – mondta Kontrát Károly.

A belügyi államtitkár szerint a magyar elnökség kiemelt feladata a roma stratégia elfogadása, amely az oktatást és a munkahelyteremtést helyezi a középpontba. Ezen kívül tovább növelik a rendőrség létszámát is. „Kétezer-ötszáz új rendőrt szeretnénk 2012. június 30-ig szolgálatba állítani. Szeretnénk azt a programot is megvalósítani, hogy minden településen, minden kistelepülésen, Magyarország legkisebb településein is teljesítsen szolgálatot rendőr” – mondta a Belügyminisztérium államtitkára. Kontrát Károly bejelentette, hogy hamarosan szigorítják a Büntető Törvénykönyvet. Ennek során számít az ellenzék támogató szavazataira is.

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március elejétől március 17-ig járőröztek a kettőezer-nyolcszáz lakosú Gyöngyöspatán, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt. Korábban, március 6-án a Jobbik - a rendőrség becslése szerint - mintegy ezer ember részvételével demonstrációt tartott a településen.

Április 22-én 267 gyöngyöspatai roma nő és gyermek távozott a Vöröskereszt közreműködésével Csillebércre és Szolnokra, majd vasárnap tértek vissza a községbe. Farkas János, a Roma Polgárjogi Mozgalom országos alelnöke, a gyöngyöspatai cigány kisebbségi önkormányzat volt elnöke azt mondta: a családtagjaikat azért kellett evakuálni, mert az életük veszélyben volt.

Gyöngyöspatán a Véderő nevű szervezet katonai alapismereteket oktató táborának tervezett pénteki megnyitása előtt a rendőrök távozásra szólították fel azokat, akik terepszínű ruhában, illetve a Véderő tagjaira jellemző viseletben voltak. Nyolc embert garázdaság miatt előállítottak, az Egri Városi Bíróság azonban hétfőn megszüntette a szabálysértés miatt ellenük indult eljárást. A rendőrség jogi képviselője fellebbezett a döntés ellen.

Utolsó frissítés: 2011-04-26 22:15:45




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Egymást hibáztatják a pártok Gyöngyöspata ügyében >