„Azt ígérték, hogy 6-7 fős csoportban lesz a gyermek egész nap, különórákat ígértek, angolt, különböző torna foglalkozásokat, hogy ez mind benne lesz abban a térítési díjban, amit kérnek. A térítési díj 50-60 ezer forint között van egy hónapra, egy gyermekre. A legnagyobb probléma számunkra, hogy mégsem ilyen 6 fős csoportba került a gyermek, hanem 10-11-en vannak. Mi nem erre számítottunk” – panaszolja egy magánóvodás anyuka.
Ugyancsak kiszolgáltatottak az óvodás gyermekek szülei, különösen azok, akik magánintézménybe kénytelenek járatni a gyerekeiket – hangsúlyozza Baranovszky György, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke. Mint elmondta, miután elutasították a kisgyermek felvételét az állami intézmények, a szülők a magánóvodák és a családi napközik meglehetősen borsos, havi 30-150 ezer forintos szolgáltatásaira vannak utalva. Reklámjaikban a magánóvodák egyéni képességfejlesztéssel, kis létszámú csoportokkal és exkluzív programokkal, bábszínházzal, tánccal, úszással és hasonló ígéretekkel csábítják magukhoz a szülőket.
A szerződéskötés után azonban gyakran csalódás következik. Elmaradnak a hirdetett programok, délutánra pedig sokszor összevonják a különböző korú csoportokat, és máris többen szoronganak a teremben az ígértnél. A szülők pedig gyermekeiket féltve nem merik szóvá tenni a hiányosságokat.
„Ezek a szerződések egyoldalúak. Kizárólag az intézmény felé fennálló szülői kötelezettségeket tartalmazzák, hogy mennyit kell fizetni, mikor kell fizetni. Ugyanakkor a másik oldalnak a kötelezettségei hiányosak a szerződésben. Jogilag hibás teljesítésről van szó, ebből pedig az következik, hogy visszatérítési kötelezettségeik lenne az óvodáknak a szülők felé” – mondja a fogyasztóvédő.
Baranovszky szerint a szülőknek óvodaszékeket, szülői szervezeteket kellene létrehozniuk érdekeik jobb érvényesítésére, és szigorúbbá kellene tenni a magánintézmények szakmai ellenőrzési rendszerét is.
Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu
Utolsó frissítés: 2010-10-18 20:17:56
Hallgassa meg!


