Singlár Zsolt irodavezetÅ‘ hangsúlyozta: a gazdasági tárca elképzelése szerint a szakaszon december 9-étÅ‘l szüneteltetnék a személyszállÃtást, de döntés nincs. Az egyeztetés azt a célt szolgálja, hogy kiderüljön, van-e nyomós érv a megmaradás mellett. A vasúti közlekedést integrált buszmenetrenddel váltanák ki, ellátatlan település nem marad - mondta.Közölte azt is: a mellékvonal működtetésének 70 százalékát kell biztosÃtania a tárcának, mert a bevételek minimális költséget biztosÃtanak. Hozzátette: 22 ilyen vonalról folyik az országban egyeztetés, miközben ezek mellett ott van a párhuzamos buszközlekedés.A pályaszakasz nyolc településen halad át, valamennyi vezetÅ‘je hozzászólt a fórumon.
Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere súlyos etikai problémának tartja, hogy nem történt meg az a vasútfejlesztés, ami az itt lakók érdekeit szolgálta volna. Felvetette azt is, hogy a szlovák kormány üzemelteti majd a vasutat, azt kérdezve: nekik megéri? Több polgármester azt fejtette ki, hogy a leendÅ‘ szolgáltatók, a Volán vállalatok lassan a vagyonuk felélése mellett tudnak csak működni, és hogy a Volán maga is több járatot szüntetett meg a térségben. Ugyan zsúfolt járatokat, de mivel többségében nem fizetÅ‘ nyugdÃjasok voltak az utasok, Å‘k nem mérhetÅ‘k fel a számláláskor.
SerfÅ‘zÅ‘né Fábián Erzsébet, Szécsény polgármestere arra emlékeztetett, hogy a magyar és a szlovák kormányfÅ‘ 2007. június 18-án nyilatkozatot Ãrt alá, amely tartalmazza: mindkét fél lépéseket tesz a határ menti térségek vasúti és buszmenetrendjének koordinálásra az átjárás megkönnyÃtéséhez
A polgármesterek, valamint Balla Mihály (Fidesz), és Borenszki Ervin, SerfÅ‘zÅ‘ András, Lombos István szocialista országgyűlési képviselÅ‘ egyhangúlag ragaszkodtak ahhoz, hogy a felújÃtott, Losoncig tartó vonalon folytatódjon a személyszállÃtás.A nógrádi mellékvonalak helyzete speciális, mivel a Nógrádszakál-Ipolytarnóc vonalon pályahasználati dÃjat fizet a szlovák fél, ami a magyar személyvonatok közlekedtetésének jelentÅ‘s hányadát fedezi.
Szabó Tibor, Ipolytarnóc polgármestere arról kért felmérést, mit jelent ez a 60 milliós bevétel Balassagyarmat-Ipolytarnóc vonatkozásában, Lombos István pedig leszögezte: amÃg nincs hatástanulmány, ami igazolná a minisztérium tervét, nincs mirÅ‘l tárgyalni, a társadalmi egyeztetésen pedig egyértelművé vált, az elképzelés nem kapta meg a támogatottságot.
A jelenlevÅ‘k tiltakozó petÃciót Ãrtak alá a szárnyvonal "szüneteltetése", vagyis bezárása ellen, amit eljuttatnak az Országgyűlés elnökének, a miniszterelnöknek, a gazdasági és közlekedési miniszternek, valamint a parlamenti képviselÅ‘knek. (MTI)Utolsó frissÃtés: 2007-10-18 14:29:17




