Papcsák: jó ütemben halad az elszámoltatás

vizsgálóbizottság kormány
MTI Krónika Kubicsek István - 2010.09.06. 11:19
Fotó: MTI/Mohai BalázsFotó: MTI/Mohai Balázs
Jó ütemben halad az elszámoltatás - jelentette ki Papcsák Ferenc hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen a volt szociális és munkaügyi miniszter, Szűcs Erika visszafoglalkoztatásáról szóló jelentését ismertette.

Hallgassa meg!

Az elszámoltatási kormánybiztos - miután délelőtt részt vett a parlament szociális bizottságának az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottsága ülésén, ahol szintén az MSZP-s Szűcs Erika visszafoglalkoztatása volt a téma - a Miniszterelnökségen tartott tájékoztatóján azt mondta: napról napra egyre több csontváz kerül elő a szocialista kormányok szekrényeiből.

Papcsák Ferenc közölte, rövid időn belül további konkrét ügyekkel fognak a sajtó elé állni, és meg fogják nevezni, hogy az ország jelenlegi helyzetét okozó korábbi kormányzati intézkedésekért kik a felelősek. Az már most világos - folytatta -, hogy „nagy értékű visszaélések, lopások és korrupciós ügyek” terhelték az elmúlt időszakot, és ezek a legmagasabb szintű politikai döntéshozókhoz érnek el.

Papcsák Ferenc kifejtette: az MSZP-s Szűcs Erikát, miután 2009-ben távozott a miniszteri székből, miniszteri biztosként aposztrofálták, a vizsgálat során azonban nem találták annak nyomát, hogy ilyen megbízatást kapott volna.

Szűcs Erika szerint Papcsák Ferenc "nem is érti, hogy miről van szó", mivel soha nem volt olyan, hogy ő miniszteri biztosnak aposztrofáltatta volna magát. Nem volt miniszteri biztos, megbízásnak ezért sincs nyoma - fogalmazott a szocialista politikus. Egyébként az akkori szabályok szerint miniszteri biztos csak köztisztviselő lehetett - tette hozzá.

Problémás megbízási szerződés

„Sokkal problémásabb” azonban az a megbízási szerződés, amellyel a tárcavezető visszafoglalkoztatta magát. Papcsák Ferenc szerint egyebek között az is ellentmondás, hogy bár harmincan foglalkoztak két különböző osztályon monitorozással és sajtófigyeléssel, Szűcs Erika korábbi tárcavezetőt mégis megbízták ezzel a munkával: 2009 áprilisi távozása után majdnem tíz hónapra kötöttek vele szerződést, és összesen nyolcmillió forintos megbízási díjazást vehetett fel.

Papcsák Ferenc elmondta, többször előfordult, hogy a teljesítési igazolásokhoz nem találták meg a volt miniszter által készített dokumentumot, sőt a megbízás lejártát követően a megbízásról szóló beszámolónak sem bukkantak nyomára a minisztériumban.

A kormánybiztos hozzátette, Szűcs Erika korábban egy az MSZP-honlapján közzétett 35 oldalas összegzéssel kívánta bizonyítani munkavégzését, a dokumentumról szerinte azonban mostanra kiderült, hogy csak utólag, július 6-án hozták létre, a miniszteri titkárság egyik vezetőjének a számítógépén. Nem találják annak a dokumentációját sem, hogy hogyan, milyen módon fordított közel ezer órát - korábbi állításának megfelelően - például Szűcs Erika erre a munkára.

Az MSZP képviselője, volt szociális és munkaügyi miniszteroncepciózus politikai gyalázkodásnak" minősítette a visszafoglalkoztatásáról szóló, Papcsák-féle jelentést. Szűcs Erika az MTI-nek azt mondta: Papcsák Ferenc annak érdekében, hogy megfeleljen a "megrendelésnek és az elvárásnak, hazudik".

AZ MSZP egyben felhívta Papcsák Ferenc figyelmét arra, hogy Szűcs Erika szerződésszerűen minden hónapban összegzést adott tevékenységéről, a szerződés lejártával 40 oldalas tanulmányt készített a munkájáról, mely "számtalan mellékletet tartalmazott". Ezek a minisztériumban fellelhetők, melyek megtekintéséért Papcsák úr bizalommal fordulhat a minisztérium illetékes osztályához - jegyezték meg.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

 

Utolsó frissítés: 2010-09-06 22:55:26




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Papcsák: jó ütemben halad az elszámoltatás >