Előzetes letartóztatás várhat Hunvald Györgyre


 - 2009.02.11. 18:40
Nem szavazott az önfeloszlatásról az erzsébetvárosi képviselő testület. Elfogadta viszont azt az előterjesztést, amely szerint az ingatlanügyekkel kapcsolatban minden rendben zajlott. A kerület polgármesterét a napokban vették őrizetbe. Azzal gyanúsítják, hogy bűnsegéd volt az ingatlanügyi csalásokban. A Központi Nyomozó Főügyészség indítványozza előzetes letartóztatását. Erről holnap döntenek.

Hunvald György előzetes letartóztatásának mind a különleges, mind az általános okai fennállnak - indokolta Fazekas Géza szóvivő azt, hogy délután a Központi Nyomozó Főügyészség úgy döntött, indítványozza a polgármester előzetes letartóztatását. Az általános ok a súlyos bűncselekmény gyanúja – magyarázta a szóvivő, a különös okok közül pedig elsődlegesen az eljárás meghiúsításának a veszélyét említette.

Hunvaldot tegnap vették őrizetbe, a gyanú szerint bűnsegédként részt vett az önkormányzatnak csaknem egymilliárdos kárt okozó ingatlanpanamában. A polgármester két napja még arra készülhetett, ő vezeti a mai rendkívüli testületi ülését. Helyette azonban a két alpolgármester elnökölt. Gergely József az ellenzék nem kis derültségére így indokolta a helyzetet: „A polgármester úr akadályoztatása miatt az ülést én vezetem, és az ő előterjesztéseit is átvettem”.

Vattamány Zsolt fideszes frakcióvezető ügyrendi javaslatában a testület önfeloszlatását kezdeményezte. Ezt azonban formai okok miatt elutasították, azzal, hogy a bizottságok véleményezése nélkül nem lehet az önfeloszlatást kezdeményezni.

Dacára annak, hogy már reggel mindenki tudta, őrizetbe vették a polgármestert, a képviselők elfogadták azt az előterjesztést, amelyet Hunvald György az ingatlan-értékesítések kivizsgálásáról készítetett. Az ügy pikantériája, hogy az önkormányzat által felkért ügyvéd és igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő nem állapít meg ebben semmilyen szabálytalanságot. Vagyis míg a vádhatóság szerint megalapozott a gyanú arra, hogy 12-en, köztük két SZDSZ-es képviselő ügyvédi segédlettel csaknem egymilliárdos kárt okozott ingatlanok áron aluli értékesítésével - a gyanú szerint Hunvald György bűnsegédletével - addig a kerületi vizsgálat szerint minden törvényes volt. Molnár István VII. kerület SZDSZ elnök szerint azonban ez nem ellentmondásos: „Két lehetőség van, vagy ez az igazságügyi értékbecslő sem mond igazat és a tanulmányában nem igazat írt le, vagy az ügyészség állításai tévesek”.

Az MSZP, az SZDSZ és a Szövetség Erzsébetvárosért Mozgalom több képviselője is elfogadta a polgármesteri vizsgálat eredményét. A Fidesz még a javaslat megtárgyalása előtt kivonult az ülésteremből. Hunvald György előzetes letartóztatásáról egyébként a bíróság holnap dönt.

Sipos IldikóUtolsó frissítés: 2009-02-12 07:31:36




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Előzetes letartóztatás várhat Hunvald Györgyre >