Kémügy: előzetesben Galambos Lajos

kémkedés NBH Oroszország
Krónika Marosi Antal Forrai Mária Melinda Nemes Gábor (Moszkva) - 2011.07.14. 12:47
Fotó: MTI/Honéczy Barnabás – archívFotó: MTI/Honéczy Barnabás – archív
Az ügyészség azért kérte a kémügy gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását, mert fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, s az eljárást is megnehezítheti, ha az érintettek szabadlábon vannak. Galambos Lajos, a polgári elhárítás korábbi főigazgatója házi őrizetben volt, Laborc Sándort és Szilvásy Györgyöt pedig szabadlábra helyezte még múlt héten a Fővárosi Bíróság.

 Hallgassa meg!

Elvitték a rendőrök Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatóját. Védője, Molnár Lajos a Krónikának elmondta: a család értesítette őt arról, hogy a volt főigazgatót csütörtök reggel a rendőrség elszállította a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetbe. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a bíróság már elrendelte a kémkedéssel vádolt Galambos Lajos előzetes letartóztatását – tette hozzá az ügyvéd, aki erről hivatalosan nem kapott tájékoztatást.

Molnár Lajos hangsúlyozta: a döntés nem befolyásolja álláspontjukat, továbbra is kitartanak amellett, hogy Galambos Lajos nem követett el bűncselekményt. A Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatójának jogi képviselője szerint amennyiben letartóztatták védencét, az maximum harminc napig tarthat, azt követően ismét foglalkozni kell azzal, hogy Galambos Lajos milyen formában álljon a hatóság rendelkezésére.

Az ügyben elsőként őrizetbe vett Galambos Lajost legutóbb kedden hallgatták ki. Ügyvédje, Molnár Lajos szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója minden kérdésre válaszolt, és az államellenes bűncselekmény vádját tisztázó vallomást tett.

A bűnpártolás gyanújával kihallgatott Laborc Sándort, Galambos utódját és a felbújtás gyanújával őrizetbe vett Szilvásy György volt titokminisztert szabadlábra helyezte a Fővárosi Bíróság. Az ügy negyedik gyanúsítottja a sajtóban csuklyásként emlegetett, a Hír TV által Püski László néven azonosított férfi egy biztonságtechnikai vállalkozás, a Zömök Kft. tulajdonosa. A cég több szálon kötődik Oroszországhoz.


Hazugságvizsgálókkal a szolgálatoknál

A Heti Válasz információi szerint 2007-ben Galambos Lajos Szilvásy György nyomására úgynevezett külsős humánerő-átvilágítónak vitte be a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz Püskiéket, ami a lap szerint már önmagában szakmai botrány. A Heti Válasznak nyilatkozó egyik érintett azt mondta: a cég feladata az volt, hogy hazugságvizsgálatokkal szűrje ki, milyen útvonalon szivárognak ki titkosszolgálati információk az akkor ellenzéki Fideszhez. A nemzetbiztonsági vezetőknek ugyanis az volt a meggyőződése, hogy az ellenzéki politikusok előbb tudnak bizonyos történésekről, mint a kormányzati illetékesek.

Az eset már az előző ciklusban felkeltette az ügyészi szervek érdeklődését. Titkos nyomozás is indult, az ügyet azonban végül nem vizsgálták tovább, mert a gyanú szerint Laborc Sándor bűnpártoló módon nem vett részt az ügy felgöngyölítésében. A Heti Válasz feltételezései szerint Galambos Lajos nyomozati alku keretében önmagára és Szilvásyra nézve is terhelő vallomást tehetett.

A lap információi szerint Püski kémgyanús cége egyébként szinte a teljes magyar államot behálózta, dolgozott a belügyi és a honvédelmi tárcának, a Magyar Nemzeti Banknak, a Miniszterelnöki Hivatalnak, a Köztársasági Őrezrednek és a rendőrségnek, és a Budapest Airporttól is megbízást kapott. Az ügyet 2089-ig titkosították.


Minimális sajtóvisszhang Oroszországban

Egyértelmű az oroszellenes elem a magyarországi kémkedési ügyben – írta a Regnum orosz hírportál állandó Magyarország-szakértője. Az elemző azt is feltételezte, hogy az oroszellenes tevékenység erősödni fog, és a magyar titkosszolgálatok Putyin orosz miniszterelnök lejáratására irányuló kompromittáló anyagokat dobnak majd be az orosz médiába.

Azóta elemző anyag nem jelent meg, de a Regnum részletesen beszámolt minden újabb fejleményről, így az újabb kémvádakról is. Az oroszellenesség hangsúlyozása mellett a portál két mozzanatot emelt ki. A lap megítélése szerint az ügy titkosítása már kezd ártani Magyarország nemzetközi reputációjának. Másrészt úgy értékelték az esetet, mint egy újabb epizódját annak a magyar gyakorlatnak, hogy a biztonsági szolgálatokat felhasználják a pártok közötti leszámoláshoz.

Utolsó frissítés: 2011-07-14 18:51:20




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Kémügy: előzetesben Galambos Lajos >