A rendelkezésre álló pénzt még csak megbecsülni lehet, mert a tulajdonosi testületek májusban fogadják el az állami vállalatok tavalyi mérlegeit, és akkor döntenek a menedzsmentnek járó prémiumokról is. A Magyar Nemzeti VagyonkezelÅ‘nél a már most is ismert 2008. évi eredmények és a 2009. évi tervek alapján úgy látják, hogy a vezetÅ‘k nem kapnak csúcsprémiumot, és a korábbi években felvett javadalmazásuk 80-90 százalékára számÃthatnak.
A programban részt vesz a NyÃrerdÅ‘ Zrt. is, ahol három ütemben, tavasszal, nyáron és jövÅ‘ tavasszal ezer hektár új erdÅ‘ telepÃtésére készülnek. ElsÅ‘sorban térségi Å‘shonos fajok, Ãgy kocsányos tölgy és akác ültetését tervezik. A társaság korábban évente átlagosan 17-20 hektárt tudott telepÃteni, Ãgy a mostani program jelentÅ‘s fejlesztésnek Ãgérkezik.
Hallgassa meg!Utolsó frissÃtés: 2009-03-20 12:29:26




