Jövő héten kedden már az ügyész perbeszédével folytatódik a Zuschlag-per. Fordulat a tények ismeretében már nem várható. Nem hallgatják ki tanúként Fodor Andrást sem, aki más bűncselekmény miatt előzetesét tölti, és korábban a kecskeméti fiatal baloldal elnöke volt. Ő kihallgatásakor terhelő vallomást tett a Zuschlag-üggyel kapcsolatban is Zuschlagra, és a hetedrendű vádlottra, Kullai Tamásra is.
Fodor Andrea tanácsvezető bíró Fodor András vallomását megismerve döntött úgy, hogy azt nem tárják a bíróság elé, mert nem tartalmaznak új tényeket. A szerdai tárgyaláson egy másodjára berendelt tanút hallgattak meg, aki korábban elmondta, hogy a tizenegyedrendű vádlott, Győrffy Ludovik kérte őt egy fiktív számla kiállítására, és említést tett arról egy beszélgetés során, hogy Zuschlag kérésére bujtatnia kellett Romániában valakit.
A tanút szembesítették Győrffy Ludovikkal, ami eredménytelenül zárult. Győrffy Ludovik ugyanis tagadta a tanú állításait, szerinte egy korábbi, tízmilliós rendezetlen kölcsön miatt haragszik rá a tanú. Győrffy és a tanú együtt távoztak a bíróság épületéből, ahol jövő héten kedden az ügyész perbeszédével folytatódik a tárgyalás.
Utolsó frissítés: 2010-02-03 13:37:52

Hallgassa meg!


