Veres Erika elmondta, hogy a 6744 lakosú Pátyon öt szavazókörben 5100 választásra jogosultat vártak, de csak 2269-en jelentek meg az urnáknál. A nem hivatalos végeredmény szerint 2260 érvényes 6 érvénytelen voks gyűlt össze, míg 3 szavazólapot ismeretlenek hazavittek. A választási bizottság határozata alapján a 43,1 százalékos részvétel miatt a helyi népszavazás érvénytelen. A határozat ellen 3 napig bárki jogorvoslattal élhet - tette hozzá a választási iroda helyettes vezetője.
A választási szelvények megszámlálása és értékelése után az is kiderült, hogy a 2260 érvényes szavazatot leadó helyiek közül 1494-en az igen, 766-an a nem választ jelölték meg. Ez azt jelenti, hogy az urnákhoz járulók közül kétszer annyian szeretnék a jelenleg érvényes szabályozási terv érintetlenül hagyását, mint ahányan módosítanának rajta.
A szavazólapokon a következő kérdésre kellett igennel, vagy nemmel válaszolni: Egyetért-e azzal, hogy a képviselő-testület ne fogadja el a Telki út melletti golfpálya és környezete településszerkezeti és szabályozási tervének olyan módosítását, amely a beépíthető terület növelését vagy építési övezeti besorolásának változását teszi lehetővé a jelenleg érvényes szabályozáshoz képest?
Veres Erika aláhúzta: a vasárnapi népszavazás érvénytelensége miatt a szabályozási tervről való döntés a voksolást kiíró képviselő-testületre száll vissza. Tollner József független önkormányzati képviselő, a pátyi népszavazás kezdeményezője az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy szerinte eredménytelenség esetén a képviselő-testület nagy valószínűség szerint a beruházó Grupo Milton szája íze szerint fog dönteni, vagyis nem a szerényebb, hanem a grandiózusabb terv megvalósulása várható, 15 milliárd forint értékű területtel növelve a projektre eredetileg szánt helyet. A képviselő szerint a B-tervben szereplő épületek felhúzása révén megduplázódna Páty lélekszáma.
A pátyi népszavazást azért kezdeményezték, mert a tervbe vett golfpálya és kapcsolódó létesítményei elnevezésű beruházás bővített verziója ellen a helyi és a környékbeli lakosság egy része hevesen tiltakozott, mondván: az építkezéssel a zöld környezetet, a jó levegőt, a csendet és a nyugalmat veszítenék el. A terv ellen emeltek szót a környék polgármesterei és több civil szervezet is.




