Esélytelennek látszik az új metró 2013-as átadása

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
A 4-es metró új metrókocsikkal, a Déli pályaudvar bezárása, hajózható Duna, új hidak a folyón – ezek a legjellemzőbb egységei a fővárosi fejlesztéseknek. A felelősnek megválasztott Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes újabb dátumot mondott a budapesti 4-es metró átadására. Legrosszabb esetben 2015 elejét, legjobb esetben 2013 végét említette a politikus a német gazdasági klub rendezvényén.

Hallgassa meg!

Hutiray Gyula fÅ‘polgármester-helyettes szerint az új budapesti metróvonal átadásának optimistább forgatókönyvének teljesüléséhez, vagyis, hogy a beruházás 2013 végére elkészüljön, szerencse kell. A politikus azt mondta, alapvetÅ‘en rossz a helyzet, az alagút lényegében kész van, de a kocsikra nincsen vasúthatósági engedély, tehát a metrókocsik nem készültek el használható módon, a beruházás ellehetetlenülni látszik. A héten megválasztott és június elsején hivatalba lépÅ‘ fÅ‘polgármester-helyettes ezért úgy véli, a 4-es metró átadása 2015 elejére lehetséges.

A további nagyívű, százmilliárdos beruházások – a 2-es metró és a GödöllÅ‘i HÉV összekötése, a 3-as Metró szerelvényeinek cseréje, a 4-es Metró meghosszabbítása Budaörsig és Újpalotáig – kapcsán Hutiray Gyula azt mondta, ezeknek a projekteknek csak az elÅ‘készítése kezdÅ‘dhet el ebben a ciklusban. Annak ellenére azonban, hogy a befejezés idÅ‘pontja még távoli, a munka elindul, hiszen a fÅ‘polgármester-helyettes szerint a Budapesti Közlekedési Központot többek között azért hozták létre, hogy ezek a hosszú távú beruházások megfelelÅ‘ módon elÅ‘készítve, a megfelelÅ‘ pillanatokban kerüljenek a döntéshozók asztalára,.

„Világos képünk lesz 2013-2014-re arról, hogy ezek milyen költségekbÅ‘l és milyen műszaki megoldásokkal valósíthatók meg adott esetben. A 2013-2020-as uniós költségvetési ciklus támogatási lehetÅ‘ségeinek ismeretében egy vagy több pályázat is elkészíthetÅ‘” – mondta Hutiray Gyula.

A politikus a pénzügyi fedezet kapcsán azt is elmondta, a magasépítések esetében nem vesznek fel újabb hitelt, de azok a beruházások, amelyek uniós támogatással valósulhatnak meg, az Európai Fejlesztési Bank finanszírozásának az igénybevétele továbbra is egy lehetÅ‘ség. A fÅ‘városi vezetés célja, hogy Budapest hitelállománya 2014-ben ne haladja meg a 2010-es évit. Utóbbi ugyan rettentÅ‘en magas, de 2011-ben ennél is rosszabb lesz a helyzet, mert a már folyamatban lévÅ‘ ügyek nem teszik lehetÅ‘vé a 2011-es hitelállomány-növekedés kiküszöbölését. A következÅ‘ ciklusokban azonban ha a fÅ‘város gazdasági helyzete stabilizálható, akkor ilyen típusú akadály már nem lesz – mondta Hutiray Gyula. „Tehát általánosságban nem mondom azt, hogy a hitel, az ellenség, fÅ‘leg nem, ha ilyen közlekedési infrastruktúra beruházásokról van szó, ami uniós támogatást is kaphat” – tette hozzá a politikus.

A tervezett új Duna-hidak kapcsán a fÅ‘polgármester-helyettes azt mondta, az Aquincumnál, a Galvani útnál és az Albertirsánál tervezett átkelÅ‘k megépítése is sürgÅ‘s lenne. A beruházások sorrendjét meg fogják vizsgálni. „Nem szeretnék én itt most találgatásokra alapot adni felelÅ‘tlenül. Nagyon hosszú ideje az Aquincumi híd fontosságáról sok minden elhangzott, de nem látom most, hogy az lenne az elsÅ‘ helyen” – nyilatkozta Hutiray Gyula.

A dunai tömegközlekedés kialakítása kapcsán a politikus azt mondta, a járműbeszerzés költségei meglehetÅ‘sen súlyosak, szinte ellehetetlenítÅ‘ek, így ez rendre felbukkanó terv megvalósításának legjelentÅ‘sebb akadálya. „A fÅ‘város Duna-stratégiája mindenesetre tartalmazni fogja azt, hogy ezen a helyzeten változtassunk, ezek a lassú járatú kirándulóhajók – én inkább így nevezném, nem a közlekedési célt szolgálják alapvetÅ‘en – nagy tömegben nem tudnak hozzájárulni a tömegközlekedéshez. Sokkal modernebb, korszerűbb járművekre lenne szükség, aminek a költsége nagyságrendekkel több” – mondta a fÅ‘polgármester-helyettes.

Hutiray Gyula szerint 2013-ra, illetve 2014-re lesz látható, milyen források állnak majd rendelkezésre a nagyobb ívű fÅ‘városi közlekedési beruházásokra.

Utolsó frissítés: 2011-05-27 20:56:45




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Esélytelennek látszik az új metró 2013-as átadása >