Farkas Flórián felügyeli július 1-től a roma támogatásokat. A miniszteri biztos feladatai közé tartozik többek között annak felülvizsgálata, hogy 2002-2010 között milyen integrációs programokra milyen forrásokat fordítottak.
Farkas Flórián miniszteri biztosként felügyeli július 1-től a roma támogatásokat - jelentette be a kormányszóvivő. Nagy Anna tájékoztatása szerint a miniszteri biztos a romák társadalmi integrációjának elősegítése érdekében az integrációs programok végrehajtását irányítja majd, és feladatai közé tartozik többek között annak felülvizsgálata, hogy 2002-2010 között milyen integrációs programokra milyen forrásokat fordítottak, ezeket hogyan használták fel, a programok mennyire voltak eredményesek és szabályosak.
A biztos működését a közigazgatási miniszter irányítja, neki tartozik beszámolási kötelezettséggel is. A kormányszóvivő elmondta, hogy Farkas Flórián munkájáért semmilyen díjazást nem fogad el. A miniszteri biztos az MR1-Kossuth Rádiónak nyilatkozva kijelentette: az Állami Számvevőszék vizsgálata, amely az 1996-tól 2006-ig tartó időszakot tekintette át, jó alapja lesz a munkájának.
Cigányügyi tárcaközi bizottság is megkezdi munkáját, amelynek vezetője várhatóan Balog Zoltán, a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár lesz. A bizottság koordináló szerepet tölt be az egyes tárcák között. Balog Zoltán kiemelte, hogy az eddigi támogatások alapos áttekintésére van szükség. A miniszteri biztos arról beszélt, hogy az év végére komplex, a cigányság beilleszkedését segítő programot szeretnének letenni a kormány asztalára.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!


