Fegyvert és jogokat kaptak az erdőőrök

A parlament elfogadta az új erdőtörvényt, döntött arról, hogy szeptember 1-től közjegyző közreműködése nélkül lehet majd jelzálogot bejegyezni gépkocsira, és úgy módosította az alkotmányt, hogy ezentúl a kormány engedélyezheti a részvételt bármilyen békefenntartásban és humanitárius akcióban.

Elfogadták az új erdőtörvényt, amely kevés kivétellel állami kézben tartja az erdőket, egyszerűsíti az erdőgazdálkodók adminisztrációját, és lehetővé teszi a fakitermelés korlátozását a Natura-2000-es védett területeken. Újdonság lesz az erdővédelmi szolgálat, amelynek tagjai az elharapózott, szinte nagyüzemi erdőpusztítás megfékezése érdekében a törvénysértőket feltartóztathatják, igazoltathatják, ruhájukat és járművüket átvizsgálhatják. A lopott fát, a megszerzéséhez használt eszközt és az esetleges fegyvert az elkövetőtől elvehetik. Mindennek kikényszerítéséhez testi erőszakot, könnygázt, kutyát, gázpisztolyt és legvégső esetben lőfegyvert is használhatnak, de az ilyen fellépés jogosságát utólag a rendőrség kivizsgálja.

Szeptember 1-től közjegyző közreműködése nélkül lehet majd jelzálogot bejegyezni gépkocsira, amely így hitel fedezetéül szolgálhat. Elég lesz egy magánokirat, annak alapján kerül be az autó a kelzálog-nyilvántartásba. Az egész eljárás elektronikus úton történik majd, és a banki hitelezés élénkülését várják tőle.

Módosították az alkotmányt: ezentúl a kormány engedélyezheti a részvételt bármilyen békefenntartásban és külföldi hadműveleti területen végzett humanitárius tevékenységben. Eddig ez általában az országgyűlés hatásköre volt, a kormány csak az Európai Unió és a NATO keretében zajló akciókról dönthetett önállóan. A változtatást az ellenzék is támogatta.

Domány András, Nánási AnikóUtolsó frissítés: 2009-04-28 12:50:42




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Fegyvert és jogokat kaptak az erdőőrök >