Mintha Budapesten írták volna - így vélekedett L. Simon László fideszes politikus az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet magyarországi médiaszabályozást kifogásoló jelentésérÅ‘l. „Szóról-szóra azokat a vádpontokat fogalmazza meg, , amelyeket a szocialisták az utóbbi hónapokban a parlamentben és a nyilvánosság elÅ‘tt is már megállapítottak” – fogalmazott.
Az EBESZ-jelentés nem veszi figyelembe a már benyújtott törvénymódosító javaslatokat, mint ahogy azt sem, hogy a szakmai szervezetekkel egyeztetve korrigálni akarják a pontatlan megfogalmazásokat - mondta L. Simon László, aki szerint a kormánypárt nem akarja korlátozni a szabad véleménynyilvánítást, így az internetet sem, és nem akarja csökkenteni a műsorszolgáltatók számát sem, mint ahogy az a jelentésben szerepel.
A jelentés kifogásolja az új médiahatóságot is, arra hivatkozva, hogy a közmédium közvetlen politikai irányítás alá kerülhet. A fideszes politikus ezt cáfolta, és felhívta a figyelmet egy néhány nappal ezelÅ‘tti hírre, miszerint Franciaországban a köztársasági elnök menesztette a francia televízió vezetÅ‘jét. Érdekes módon senki nem tiltakozott, és arról nem készült EBESZ jelentés - jegyezte meg L. Simon László.
A fideszes politikus szerint az új médiahatóság a bürokrácia csökkentését szolgálja, és az eddigi pénzpazarlást szünteti meg. L. Simon László megjegyezte: jó lett volna, ha az EBESZ konzultál a magyar kormánnyal, mielÅ‘tt elkészíti a jelentést. Akkor ugyanis elkerülhetÅ‘ lett volna, hogy az tárgyi tévedésektÅ‘l hemzsegjen, és kizárólag a szocialisták kritikáit sorolja fel.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
Utolsó frissÃtés: 2010-09-08 22:10:58



