Fidesz: tiltott kampányfinanszírozásra készül a kormány

A Fidesz szerint burkolt és tiltott párt- és kampányfinanszírozásra készül a kormány például azzal, hogy a választási időszakban 300 millió forintot költenének az uniós forrásokból megvalósult beruházások bemutatására.

Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója kifogásait egyrészt a Miniszterelnöki Hivatal bruttó 200 millió forintos kommunikációs kampányainak megszervezésére és lebonyolítására kiírt, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzéssel kapcsolatban fogalmazta meg. A másik, általa bírált ügyet a Magyar Nemzetben megjelentek alapján ismertette: eszerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen keresztül az uniós forrásokból megvalósuló beruházásokkal kapcsolatban - az uniós polgárok pénzéből - 300 millió forintot akar elkölteni a kormány a választási időszakban annak bemutatására, hogy "minden szép és jó".




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Fidesz: tiltott kampányfinanszírozásra készül a kormány >