Több tucat pilóta és légiutas-kísérÅ‘ tüntetett délelÅ‘tt a Malév székhelyénél. Óvári Tamás, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke azt mondta, azért tartották a kétórás figyelmeztetÅ‘ sztrájkot, mert a pihenÅ‘idÅ‘k, illetve az éjszakai szolgálat szabályozásában nem tudnak megegyezni.
Például a pilóták elfogadhatatlannak tartják, hogy akár heti öt éjszakai repülésre is beoszthassák Å‘ket. „Jelenleg is úgy dolgozunk, hogy két éjszakai és két éjszakába nyúló szolgálat. Ez szerintem bÅ‘ven elég a Malévnek ahhoz, hogy a menetrend szerinti forgalomban ne legyen korlátozás” – mondta a pilótaegyesület vezetÅ‘je.
Óvári Tamás ugyanakkor bízik abban, hogy gyorsan sikerül megállapodni. Ha ugyanis nincs megegyezés, pénteken tíz órától általános sztrájk kezdÅ‘dik.
Szeretne megegyezni a Malév is - mondta a cég humánpolitikai igazgatója, Király József. „Jó esélyt látok arra, hogy rövid idÅ‘n belül megállapodásra jussunk, és ez negligálja azt, hogy egyáltalán sztrájkról kelljen beszélnünk” – mondta a légitársaság munkatársa.
Király József hozzátette, a tárgyalást nem befolyásolja, hogy a héten lemondott a cég vezérigazgatója. A Malév a mostani sztrájk ellenére az összes járatát el tudta indítani, késések azonban voltak.




