Fogolyszökés lehet a házi őrizetből való engedély nélküli távozás

Fotó: Flickr/Axel BührmannFotó: Flickr/Axel Bührmann
A fogolyszökéssel azonos súlyú bűncselekmény lehet, ha valaki engedély nélkül távozik a házi őrizetből. Így módosítanák a szabályokat a Belügyminisztériumban. Szakértők szerint a változtatás visszatarthatja a gyanúsítottat a szökéstől.

Hallgassa meg!

Ősszel kerülhet a parlament elé a Belügyminisztérium javaslata, amely a fogolyszökéssel azonos súlyú bűncselekménnyé minősítené a házi őrizetből való engedély nélküli távozást. Erdei Árpád, az ELTE Büntetőeljárásjogi Tanszékének professzora a Krónikának azt mondta: elvileg ez a változtatás visszatarthatja a vádlottat a szökéstől, ha ugyanis megszegi ezt a szabályt, már két bűncselekménye lesz, és halmazati büntetéssel néz szembe.

Mindeközben Áder János európai parlamenti képviselő azt javasolta a Fidesz országgyűlési frakciójának, hogy akit egyszer letartóztattak, azt a jogerős ítéletig ne engedjék ki. Kabódi Csaba, az ELTE büntetőeljárás-jogi tanszékvezetője azt mondja: a magyar büntetés-végrehajtás nincs erre felkészülve, hiszen azokban az intézményekben, amelyek előzeteseket tartanak fogva, ott a telítettség már most kétszeres. Az ügyészség adatai alapján tavaly több mint 91 ezer ember ellen emeltek vádat. Közülük csak 2380-an voltak előzetesben a vádemeléskor.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2010-07-29 12:39:16




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Fogolyszökés lehet a házi őrizetből való engedély nélküli távozás >