FelelÅ‘tlenségnek nevezte a tanárok óraszámának tervezett emelését a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Mendrey László a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta: ezzel tulajdonképpen bércsökkentést hajtanak végre. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke további problémának nevezte a 32 órás intézményben való tartózkodási kötelezettséget is, ami újabb terheket ró a tanárokra. Az iskolák állami fenntartásba vételét is bírálták a szakszervezeti vezetÅ‘k, akik pedagógus-elbocsátásoktól is tartanak.
Hoffmann Rózsa csütörtökön azt mondta: nincs szó kötelezÅ‘óraszám-emelésrÅ‘l és tanárok elbocsátásáról. Az oktatásért felelÅ‘s államtitkár a katolikus iskolák tanévnyitó miséje elÅ‘tt hangsúlyozta: a közoktatási koncepció elfogadásával a kormány jelezte, hogy javítani akarnak a pedagógusok helyzetén. Korábban már több ágazati szakszervezeti vezetÅ‘ is úgy nyilatkozott, hogy a törvénytervezetben fölsorolt vállalásokat csak a feladatok növelésével és tanárok elbocsátásával lehet megvalósítani. A közoktatási koncepciót a jövÅ‘ héten hozzák nyilvánosságra.

Hallgassa meg!


