Fontosnak tartja az államfő az üdülési csekk adómentességét

Az üdülési csekkek rendszerének védelmére kelt a köztársasági elnök, amikor a Balatonfelvidéki Nemzeti Parkba látogatott. Sólyom László szerint ez egy társadalmi intézmény, jól bejáratott funkciója van, a családoknak segít, ezért fenn kell tartani. Hallgassa meg!

Sólyom László nemzeti parkokat felkereső látogatássorozatának újabb állomása a Balatonfelvidéki Nemzeti Park volt. Annak záróeseményeként Balatonföldváron somogyi és zalai polgármesterekkel találkozott. A köztársasági elnök a polgármesterek felvetésére fontosnak tartotta elmondani véleményét az üdülési csekk megadóztatásának tervéről.

Olyan helyeken, ahol a falvaknak a nagy része turizmusból él, reménykedik a mostani helyzetben, hogy jönnek a turisták, jönnek át Ausztriából, jönnek föl Horvátországból, de ami a magyar turistákat illeti, minden polgármester kongatja a vészharangot – mondta el. Ha az üdülési csekket nem lehet úgy használni, mint eddig, akkor tönkremennek. És ebben teljesen igazuk van – tette hozzá. Tehát az üdülési csekkeket megadóztatni, megszüntetni, a sokkal nagyobb hatású intézkedés, mint hogy egyszerűen egy takarékossági kényszerrel ezt el lehetne intézni. Ez egy társadalmi intézmény, amelynek nagyon jó, bejáratott funkciója van, a családoknak segít, az ittenieknek segít megélni. Tehát ezt fent kellene tartani.

Az állami elmondta, a Balaton-törvény csatornázással kapcsolatos alkalmazásánál meg kell találni a kompromisszumos megoldást, annak érdekében, hogy az jó legyen a természetnek és az ott élők is meg tudjanak élni.

Nagy GáborUtolsó frissítés: 2009-05-13 07:05:49




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Fontosnak tartja az államfő az üdülési csekk adómentességét >