Az Országos Rádió és Televízió Testület fideszes tagja szerint a szocialista és szabad demokrata tagok el akarják hallgattatni a Katolikus Rádiót, ezért adták a legutóbb meghirdetett frekvenciát a Klubrádiónak annak ellenére, hogy a Katolikus Rádió az elavult középhullámon befejezi a sugárzást – mondta Szalai Annamária fideszes tag. A szocialisták által jelölt testületi tag, Gyuricza Péter viszont azzal érvel, hogy szerinte a Klubrádió adta be a legjobb pályázatot. Ráadásul jövőre lejár a frekvencia használati joga , és a választás után neki kisebb esélye lenne a jövőre felszabaduló frekvenciák elnyerésére. Hozzátette, hogy a Katolikus Rádió minden további nélkül pályázhat az öt most kiírandó fővárosi frekvenciára. Gyuricza Péter emlékeztetett arra, hogy a fideszes jelölt a végső szavazásnál blokkolta a pályázati szöveg kiírását.
A testület fideszes tagja, Szalai Annamária ennek ellenkezőjét állítja. Szerinte ugyanis a jövőre felszabaduló rádió-frekvenciákat várhatóan nem új pályázók kapják majd meg, tehát például nem a Katolikus Rádió. A testületi tagok többsége úgy vélte, hogy a lejáró frekvenciáknál élvezzenek előnyt azok, akik jelenleg használják – mondta. A testület szocialista tagjának az aggodalmaira, miszerint ha jobboldali túlsúly lesz a választások után az ORTT-ben, Szalai Annamária annyit mondott: „Aki ilyet feltételez, az magából indul ki”:
Szalai Annamária szerint nem a Fidesz a hibás az új pályázatok csúszásáért. A második szavazási körben ugyanis nem volt jelen egy szocialista és egy kereszténydemokrata tag, ezért nem tudtak dönteni a kiírásról.
Mindenesetre a Klubrádiónak kedvező döntést a fideszes tag visszavonatná a testülettel, és ha kell, perre is megy. Ha a most kiosztott frekvencia maradna a Klubrádiónál, akkor a jövőre lejáró régi frekvenciáját értelemszerűen ki lehetne osztani másnak.
Az SZDSZ elnöke, Retkes Attila a Fidesszel azonos állásponton van. Közleményében elképesztőnek nevezte, hogy a Katolikus Rádió frekvencia nélkül maradt, és külön sajnálja, hogy a döntésben azok a tagok is részt vettek, akiket az SZDSZ jelölt az ORTT-be.
Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu
Utolsó frissítés: 2010-04-22 18:13:26



