Bár egyelőre még vizsgálják, valószínűleg helyi rendelettel szabályoznák azt a helyzetet, ha a választások után megalakult új parlament sem fogadná el a parkolási törvény módosítását. Az önkormányzatoknak továbbra is joguk van parkoltatni, vagyis élhetnek ezzel a forgalomtechnikai beavatkozással, az Alkotmánybíróság ugyanis a korábbi törvény ezen passzusát nem semmisítette meg – mondta Gyarmati Zoltán, a rendelet kidolgozásával megbízott Parking Kft. ügyvezető igazgatója.
Szerinte két lehetőség van a közlekedési káosz megelőzésére. Egyrészt a fővárosi önkormányzat alkothat egy keretrendeletet, ennek a lehetőségét vizsgálják a jelenlegi szabályozás alapján. Másrészt az önkormányzatok önállóan, a saját tulajdonukban lévő közterületekre alkothatnak rendeleteket.
Ha a parkolásban érintett tíz kerület alkot külön-külön rendeletet, a fővárosnak akkor is fel kell lépnie szabályozóként – tette hozzá Gyarmati Zoltán. A kérdés persze most már csak az, mennyit kérjenek a helyhatóságok egy ilyen felemás helyzetben. A törvénymódosítás a 95-ös benzin literenkénti árához és az adott parkolók kihasználtságához kötné a díjat. Azt viszont most még nem lehet megmondani, hogy jogszerű-e óradíjat pusztán a rendelet alapján kivetni.
A Magyar Autóklub ügyvédje szerint egyértelmű, hogy nincs erre lehetőség. Kovács Kázmér úgy véli, ha nincs törvénymódosítás, akkor a jogalap is hiányzik a rendelet elkészítéséhez.
„A Parking Kft. pótcselekvésként rendelettervezeteket gyárt, holott az önkormányzati törvényt és a közúti közlekedési törvényt kellene megfelelő korlátokkal körülbástyázottan az Országgyűlésnek elfogadni” – fogalmazott Kovács Kázmér.
A törvénymódosítást az új parlamentnek már első ülésén meg kellene tárgyalnia. Csak így lehetne tartani a szűkre szabott határidőt ahhoz, hogy június 30-ig Budapesten a fővárosi önkormányzat megalkothassa a rendeletét.
Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu
Utolsó frissítés: 2010-02-24 09:02:16



