A szakértő szerint tesztfeladatot hajthattak végre az izraeli gépek

légiközlekedés Izrael
180 perc Krónika Shiri Zsuzsa (Jeruzsálem) MTI  - 2010.03.19. 08:34
Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Tesztrepülést tarthattak az izraeli repülők a magyar légtérben, és nem kémfeladatot hajtottak végre – mondta a biztonságpolitikai szakértő az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában. Gyarmati István szerint mindennapos esetről lehet szó, amit a belpolitikai helyzet duzzasztott botránnyá.

Hallgassa meg!

Vihar egy pohár vízben – így értékelte Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az MR1-Kossuth Rádióban azt a botrányt, amely azok után robbant ki, hogy két izraeli gép szerdán átrepült Magyarország fölött. Ha ezek kanadai vagy török repülőgépek lettek volna, a kutyát nem érdekelné, pedig az ilyesmi nagyon gyakran előfordul Magyarországon, és mindenhol máshol is – tette hozzá. Úgy vélte, valószínűleg pilóták repüléstechnikai oktatásáról volt szó, nem kémfeladatokról, hadgyakorlatról, hiszen nem tudunk arról, hogy a felderítő berendezések be lettek volna kapcsolva, a gépek pedig nem rejtőzködtek, hanem megmutatták magukat Ferihegyen. Ráadásul – tette hozzá – nehéz elképzelni, milyen célpontokat is kereshettek volna nálunk.

A szakember azt valószínűsíti, az izraeliek azt gyakorolhatták, hogyan tudnak egy hosszabb távú repülést végrehajtani a nagy, 9-10 ezer kilométer hatótávolságú GulfStreamekkel, az pedig, hogy ilyenkor Európa felé jönnek, a földrajzi okok miatt teljesen érthető. Gyarmati szerint a sem a miniszterelnöknek, sem a Honvédelmi Minisztériumnak nem kell tudnia arról, ha polgári célú repüléseket hajtanak végre Magyarországon. Márpedig ez az volt, ezt jelentették be a légi irányításhoz, a gépek pedig polgári légifolyosókon repültek. Ez akkor is így van, ha nem NATO-tagország gépeiről van szó – hangsúlyozta. Magyarország fölött egyébként naponta több száz repülőgép repül át, és ezek között nyilván sok nem NATO-országé – mondta Gyarmati István. 

Az izraeli nagykövet csütörtökön szintén azt mondta, hogy a két izraeli gép egy szokásos rutinfeladatot látott el. Aliza Bin-Noun hozzátette, az izraeli légierő gépei a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól kaptak engedélyt. Bajnai Gordon kormányfő azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben. A Fidesz a közvélemény azonnali, világos és egyértelmű tájékoztatását követeli a kormánytól.

Izraelben is téma

Izraeli lapok is foglalkoztak a katonai repülőgépek budapesti útjával. A magyar újságok idézése mellett a helyi katonai szóvivő válaszát közlik, amely szerint szokásos rutingyakorlat folyt, együttműködésben a szükséges engedélyek birtokában. Az egyik lap azt is kiemeli, hogy a budapesti távolság nagyjából megfelel Irán legtávolabbi pontjának, így adódik a következtetés, hogy egy esetleges iráni megelőző csapáshoz gyakorlatoztak a különleges, hosszabb távú repülésre is képes gépek. Egy hírportál a szír állampolgár lelövésével hozta kapcsolatba a berepülést, egy másik pedig azt emelte ki, hogy Bajnai Gordon magyar miniszterelnök vizsgálatot indított, miközben az engedélyek rendben voltak a gyakorlathoz.

Szekeres: legyen újra katonai légügyi hatóság

Katonai légügyi hatóság ismételt magyarországi felállítására tett javaslatot a kormányfőnek Szekeres Imre. A honvédelmi miniszter szerint jogszabályellenesen nem értesítették a katonai titkosszolgálatokat az izraeli gépek magyarországi repülési engedélyének kiadásáról, az ügyben vizsgálat folyik. A honvédelmi miniszter elmondta: csütörtökön szóban már megfogalmazta a katonai légügyi hatóságra vonatkozó javaslatát Bajnai Gordonnak és elő is készíti az ehhez szükséges törvénymódosítási javaslatot, de ezt már csak az új Országgyűlés tárgyalhatja meg.

A Fidesz megdöbbentőnek tartja, hogy az ország védelmének megszervezésére hivatott Honvédelmi Minisztériumnak fogalma sincs arról, hogy más ország kémrepülőgépei repültek át Magyarország felett, és a Ferihegyi repülőtérnél különböző gyakorlatokat végeztek. A Fidesz szerint tűrhetetlen, hogy egy ilyen eset után Szekeres Imre még a honvédelmi tárca élén van.

 Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2010-03-19 19:18:53




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > A szakértő szerint tesztfeladatot hajthattak végre az izraeli gépek >