Hallgassa meg!
Huszonegy éve vagyok a pályán, Å‘skövületnek számítok, de a rendszerváltáskor sose gondoltam volna, hogy idáig fog fajulni a dolog, hogy aggregátorral termeljünk áramot magunknak – mutatja az áramfejlesztÅ‘t a gacsályi községháza udvarán Petra András polgármester. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluban így oldják meg a hivatal működését.
Nyilas Józsefné ügyintézÅ‘nek sietnie kell a számítógép melletti munkával. Két-három órát dolgozhat, aztán kézzel lát neki az ügyiratoknak. Az ügyfeleket pedig türelemre inti: csak késÅ‘bb tudják elintézni az ügyét.
Gáz már tavasz óta nincs az intézményekben, villany még néhány épületükben van, de kétsége sincs a polgármesternek, hogy azok is sorra kerülnek, hiszen tartozik az önkormányzat. A Tigáznál több mint hárommillió, az E.Onnál közel négymillió forintos az elmaradásuk.
A képviselÅ‘-testület az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű településeknek szóló pályázattól várta, hogy megszabadulhatnak a problémától. A pályázati pénzek kifizetéséig a szolgáltatók is megértést tanúsítottak, de Gacsály 29 millió helyett csak 11 millió forintot kapott. A képviselÅ‘-testület így hamarosan kénytelen lesz meghozni azokat a döntéseket, amelyeket eddig a gacsályiak haragjától tartva elodáztak.
Gyűlnek a gondok GacsálybanA Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei falu óvodájában nem tudnak fÅ‘zni. Az iskolában nincs áram, pedig mindjárt indulnia kellene a tanÃtásnak. Egyre több intézménynek kell bezárnia, a többi között az idÅ‘sek otthonának, ha nem találnak megoldást. A fájdalmas döntéseket eddig halasztotta az önkormányzat. | Eltűnt gyerekek: folytatódik a tejesdoboz-akció2011.10.28. 21:11Egy kislányt megtaláltak az eltűnt gyerekek fényképeit a tejesdobozokon feltüntetÅ‘ kampánynak köszönhetÅ‘en.
|




