Hagyó és Kocsis is vizsgálatot kért a százmilliós BKV-végkielégítés miatt

Vizsgálatot indít Kocsis István, a BKV vezérigazgatója és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes Szalainé Szilágyi Eleonórának az ügyében, a BKV humánpolitikai igazgatója előbb száztízmillió forintos végkielégítést kapott, majd a cégnél tovább foglalkoztatták milliós havi fizetésért. A munkajogász szerint nem jogszerűtlen a pénz kifizetése. Hallgassa meg!

A rendes évi szabadságát az erdélyi Hunyadi-zarándoklaton töltő Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes azonnali vizsgálatot kezdeményezett a BKV felügyelőbizottságánál, azt kérdezve, tényszerűek-e a sajtóban megjelent információk a humánpolitikai igazgató végkielégítéséről és fenntartott munkaviszonyáról. Szalainé Szilágyi Eleonóra a Magyar Nemzet információi szerint több mint százmillió forintos végkielégítéssel távozott a BKV-tól, de ennek ellenére továbbra is a cég alkalmazásában áll, és havi négymillió forint a fizetése.

Bár nem jogszerűtlen, de mégsem elfogadható – vélekedik Kocsis István BKV-vezérigazgató, ezért ő is vizsgálatot indít Szalainé Szilágyi Eleonóra ügyében. A BKV kommunikációs igazgatója, Székelyné Pásztor Erzsébet az MR1-Kossuth Rádiónak elmondta: Kocsis István nem menti fel az igazgatót, de pályázatot ír ki a poszt betöltésére. A BKV kommunikációs igazgatója úgy nyilatkozott, hogy nem bruttó négymillió forintot, hanem bruttó 1,2 milliót keres Szalainé Szilágyi Eleonóra, igaz, még 120 százalékos prémiumra is jogosult. A társaság a vezető személyiségi jogaira hivatkozva nem kívánta megerősíteni a százmillió forintos végkielégítésről szóló lapinformációkat.

A kommunikációs igazgató szerint Szalainé Szilágyi Eleonóra azért maradhatott még másfél évig a cégnél – annak ellenére, hogy végkielégítését megkapta –, mert Balogh Zsolt, az előző, megbízott vezérigazgató erre szabályos megállapodást kötött vele. A megállapodásban, amelyet tavaly nyáron kötöttek, az szerepel, hogy semmilyen más járandóságra nem jogosult a vezető, de elvileg a szolgálati autóját megtarthatja, miután a munkaviszonya december végén lejár. A munkaviszonyt azért hosszabbították meg a végkielégítés után, mert Balogh Zsolt úgy látta, hogy a személyügyi vezető munkájára még szükség van.

BKV-s forrásaink azt mondják, a humánpolitikai igazgató ügye újabb fejlemény a Kocsis István BKV-vezérigazgató és Hagyó Miklós MSZP-s főpolgármester-helyettes néhány hete megkezdődött hatalmi harcában. A végkielégítési megállapodást jegyző Balogh Zsolt lehet Kocsis esetleges menesztése után esélyes a vezérigazgatói székre. Informátoraink viszont az mondják, a mostani ügy ismét Kocsis malmára hajthatja a vizet.


Nem jogszerűtlen a végkielégítés után a továbbfoglalkoztatás

Rendes felmondás esetén a munkaadónak végkielégítést kell fizetnie, a kifizetés napja a munkában eltöltött utolsó nap – így rendelkezik a Munka Törvénykönyve. Ettől azonban egyéni megállapodás alapján el lehet térni, és arra is lehetőség van, hogy a végkielégítés kifizetése után ismét alkalmazzanak valakit. Az tehát, hogy a BKV-nál százmillió forintos bruttó végkielégítés felvétele után havi négymillió forintért tovább dolgozzon a humánpolitikai igazgató, önmagában nem jogsértő – mondta az MR1-Kossuth Rádiónak Viszló László munkajogász. Túl hosszú idő azonban nem telhet el a végkielégítés átvétele és az alkalmazás megszüntetése között, legfeljebb néhány hónapos továbbfoglalkoztatásról lehet szó, különben felvetődhetnek jogi aggályok.

Míg egy átlagos munkavállaló a törvény szerint legfeljebb hathavi átlagkeresetét kaphatja meg végkielégítésként, addig az állami cégeknél rendszeresek az egyéni megállapodások alapján kialkudott fizetések és végkielégítések, a határ pedig a csillagos ég.

A munkajogász szerint az már a politikusok, illetve a tulajdonos fővárosi önkormányzat feladata, hogy megítélje, megengedheti-e magának az évek óta veszteséges BKV az ilyen összegű kifizetéseket. Jogi aggályok esetén a humánpolitikai igazgató ügye bíróságon megtámadható.

Sipos Ildikó, MTIUtolsó frissítés: 2009-07-23 16:17:05




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Hagyó és Kocsis is vizsgálatot kért a százmilliós BKV-végkielégítés miatt >