Három év tőkefizetési haladékot kér a TÖOSZ

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
A rekordokat döntő svájci frank a korábbinál is nagyobb bajba sodorja az eladósodott önkormányzatokat. Újabb önkormányzati vezető állt elő olyan ötlettel, amelyikkel szerinte segíteni lehetne az önkormányzatokat.

Hallgassa meg!

Futás közben egy műtétet elvégezni - a Települési Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint ilyen lenne, ha a helyhatóságok csak egy év haladékot kapnának hiteleik tÅ‘ketörlesztésének elhalasztására. Ezt Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke javasolta, de a TÖOSZ elnöke úgy véli, a hároméves tÅ‘ketörlesztési haladék lenne a megoldás.

A kamatokat meg az árfolyam-különbözetet fizetjük, és bízunk abba, hogy három év múlva a mostani 250 helyett valamennyire vissza fog állni a svájci franknak az árfolyama – tette hozzá Schmidt JenÅ‘. A TÖOSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy 2003 és 2010 között az önkormányzatok az államtól támogatás nélkül kaptak meg feladatokat, a hiányzó források pótlásához, és a fejlesztésekhez kellett a hitel vagy a kötvénykibocsátás.

Szita Károly a Megyei Jogú Városok Szövetségének társelnöke a Krónikának csütörtökön azt mondta, szerinte a településeknek nem a tÅ‘ketörlesztés elhalasztása, hanem a lakosságihoz hasonló árfolyamrögzítés jelentené a kiutat. Bár az önkormányzati szövetségek a megoldás módját máshogy képzelik, egyöntetűen sokat várnak attól, hogy a kormány átalakítja a helyhatóságok feladatkörét és finanszírozását. Szita Károly azt mondta, ez Å‘sszel már napirendre kerülhet. A helyhatóságok abban is bíznak, hogy fellendül elÅ‘bb-utóbb a gazdaság, ha ugyanis nÅ‘nek helyi bevételeik, a hiteleket is könnyebben fogják törleszteni.
 

Utolsó frissítés: 2011-08-05 18:25:57




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Három év tőkefizetési haladékot kér a TÖOSZ >