Három újabb feljelentéssel folytatódik az elszámoltatás

Újabb három ügyben tettek feljelentést az elmúlt évek szerződéseinek vizsgálata után - jelentette be Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. Két esetben a Magyar Közút Kht. közbeszerzési eljárásaival kapcsolatban fordultak a hatóságokhoz, mert gyanújuk szerint összesen 255 millió forint kár érte az államot. A harmadik ügyben egy állami tulajdonú cég Szilvásy György volt titokminiszter apósától vett képeket, a szakértő utólagos véleménye szerint azonban túl sok volt a képekért kifizetett 10 millió forint.

Hallgassa meg!

Három újabb ügyben fejezÅ‘dött be a belsÅ‘ vizsgálat és mindhárom ügyben büntetÅ‘feljelentéssel éltek a jogosultak - jelentette be Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos.

Mint a politikus elmondta, két ügy a Magyar Közút Kht.-hoz köthetÅ‘, mindkettÅ‘ közbeszerzéssel kapcsolatos. Az egyikben az állami tulajdonú kht. a Megaholding Kft.-vel kötött szabálytalanul szerzÅ‘dést, ebben az ügyben 125 millió forint kár érte az államot. A másik ügyben a kht. a Gts Datanet Távközlési Kft.-vel kötött ugyancsak a közbeszerzési szabályok megkerülésével szerzÅ‘dést, itt az államot több mint 130 millió forint kár érte.

A harmadik ügyben a BMSK Zrt. érintett, amely Csáky Lajos festÅ‘művésztÅ‘l, Szilvásy György volt titokminiszter apósától vett 10 millió forintért képeket, ám azok csak 3 millió forintot értek a szakértÅ‘ szerint, vagyis 7 millió forint kár érte az államot.
 

Utolsó frissítés: 2010-12-10 19:09:39




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Három újabb feljelentéssel folytatódik az elszámoltatás >