Hasznosnak és eredményesnek ítélte Harrach Péter az elmúlt két hónap parlamenti munkáját. A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője a távirati irodának nyilatkozva az eddig elfogadott jogszabályok közül kiemelkedő fontosságúnak nevezte a kettős állampolgárságról és a nemzeti összetartozásról hozott törvényt. Az igazságosság szempontjait érvényesíti a bankadó, amelynek lényege, hogy nem a munkavállalók vállára kerül ismét a teher, hanem ott próbál bevételt realizálni, ahol a nyereségek nagyok - fejtette ki. A frakcióvezető az őszi ülésszakról előzetesen elmondta: elsősorban a gazdasági kérdésekre fog a kormányzat összepontosítani.
Utolsó frissítés: 2010-07-26 14:14:35Harrach: eredményes két hónap voltA Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője a távirati irodának nyilatkozva az eddig elfogadott jogszabályok közül kiemelkedő fontosságúnak nevezte a kettős állampolgárságról és a nemzeti összetartozásról hozott törvényt. | RSSKapcsolódó hírekEltűnt gyerekek: folytatódik a tejesdoboz-akció2011.10.28. 21:11Egy kislányt megtaláltak az eltűnt gyerekek fényképeit a tejesdobozokon feltüntető kampánynak köszönhetően.
|




