Hatvanéves a Ferihegyi repülőtér

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Hatvanéves fennállását ünnepli a ferihegyi repülőtér: 1950. május 7-én szállt le az első, Budaörsről átrepülő Li-2-es utasszállító repülőgép Ferihegyen és ezzel vette kezdetét a polgári repülés a mai repülőtéren

 Hallgassa meg!

Hatvan év elteltével ugyanúgy köszöntötték születésnapján a Ferihegyi repülőteret, mint ahogyan a megnyitón. Vagyis egy Budaörsről felszállt gép landolt Ferihegy kifutóján. Nem véletlen, hogy Budaörs adta át a stafétát, hiszen az első repteret ott építették meg még 1937-ben. Hamar kiderült azonban, hogy nem alkalmas a nagy forgalomra. Ferihegyet 1942-ben kezdték építeni, de a háború miatt csak 1950-ben adták át – idézi a kezdeteket a Budapest Airport szóvivője, Szilágyi Károly. A Maszovlet volt az első légitársaság, amelyik Ferihegyen közlekedett, az első menetrend szerinti gép pedig Prágába ment el.

Az átadás évében még csupán 50 ezer légi utas használta a budapesti repteret, tavaly azonban már több mint nyolcmillióan érkeztek és indultak a világ 96 városába 33 légitársaság valamelyikével. A rekordév 2007 volt Ferihegy történetében. Azóta a gazdasági válság, valamint idén az izlandi hamufelhő miatti légtérzár miatt egyaránt visszaesett a forgalom. Ráadásul az elmúlt években, miközben újak is érkeztek, több diszkont légitársaság kivonult Ferihegyről. Egyikük pont múlt héten jelentette be ezt a szándékát. A légi kikötő vezetése azonban mindezek ellenére úgy gondolja: tartani tudja az idénre tervezett 8,2 milliós utasszámot. Az optimizmusra okot adó tervekről Szilágyi Károly szóvivő elmondta: az elmúlt héten az egyik légitársaság Németországba indított új járatot, pár hét múlva pedig egy másik fapados légitársaság újra három célállomást vesz fel a ferihegyi kínálatba. A nyár elején több olyan olaszországi célállomást vesznek fel a légitársaságok a kínálatba, amelyeket eddig még Ferihegyről nem lehetett elérni. Most már tervezik az őszi-téli menetrendet, és úgy tűnik, hogy ott is lesznek majd új járatok és új célállomások.

Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2010-05-10 15:57:01




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Hatvanéves a Ferihegyi repülőtér >